Lezárult az „Áldott légy!” – Teremtésvédelmi programsorozat
A Jézus Társasága Alapítvány a Párbeszéd Háza és a Felebarátok Egyesület “Áldott légy!” címmel szervezett teremtésvédelmi programsorozatot, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület közreműködésével. A sorozat a Laudato si enciklika szellemiségében és a Holnap című film tematikája szerint haladt.
Lelkigyakorlat Pannonhalma, 2020
Egy lelkigyakorlat után az ember úgy válogathat az értékes gondolatok közül, mint Forest Gump egy doboz bonbonból. Különösen, ha az adott lelkigyakorlatra 15 különböző lelkiségi mozgalom, közösség tagjai gyűlnek össze, hogy megismerjék egymást és megosszák érzéseiket értékes gondolataikat. Ahogy történt ez a március 7-ei hétvégén a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom szervezésében Székely János püspök atya lelki vezetése alatt Pannonhalmán.
Hit és hivatás – Lelkinap a Párbeszéd Házában
Lelkinap során kerestük a választ, hogy kapcsolódik össze hitünk a hivatásunkkal, mi az a hivatás, amire a hit által vagyunk hívva, s hogyan visszük, vihetjük Krisztus tanítását a szakmánkba, munkahelyünkre, hétköznapjainkba?
Mozgalmak találkozója január
2020. január 16-án tartotta a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom a Mozgalmak Találkozóját a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének székházában.
Munkamegbeszélés
2019. december 3-án zajlott a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom 2019-es évét záró utolsó munkamegbeszélés. Téma a Hit és Hivatás lelki nap volt.
Egészségügyiek szentségi összejövetele
Egészségügyiek szentségi összejövetelét rendezték meg 2019. november 23.-án, a Budapest- Újlaki Sarlós Boldogasszony-templomban.
Mozgalmak találkozója
A 2019. november 6-án megrendezett Mozgalmak találkozóján a Fokolar, a MÉCS, a Cursillo, a KIM, a Regnum Marianum, a Háló, a Házas Hétvége, a KÉSZ az Ars Sacra Alapítvány, a Családok Jézusban és a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom képviseltette magát.
Lelkigyakorlat Vác, 2019
Vácott az Althann Vendégház és Konferencia Központ adott otthont a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom éves lelkigyakorlatának 2019. október 19-20-ig. A lelkigyakorlatot Sajgó Szabolcs jezsuita atya vezetésével. A lelkigyakorlat alapgondolata: A nyomor és a gazdagság forrásai volt.
Csendtől a szóig
A csendtől a szóig címmel nemzetközi gyermekjogi szimpózium került megrendezésre október 15-én a Pannonhalmi Főapátságban egyházi intézmények, valamint gyermekvédelemmel foglalkozó állami és civil szervezetek részvételével.
72 óra kompromisszum nélkül
a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes programon. Puchard Zoltán vezetésével a Rackatanyán telepített villanypásztort a tanítványokból álló csapat, Nyiri Szabolcs pedig tucatnyi fiatallal Páloskerten segédkezett.
Keresztény nagykorúság
2019. július 28-a és augusztus 4-e között Tatán, az Öreg-tónál került megrendezésre a Háló és a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom közös szervezésű XVIII. Kárpátmedencei Nyári Tábor.
“Megesett rajta a szíve” (Lk. 10,33)
Egészségügyi dolgozók szentségi együttlétét rendezték meg 2019. június 22.-én a Budapest – Újlaki Sarlós Boldogasszony – templomban.












