Megjelent az Egyház társadalmi tanítása ebook és hangoskönyv formájában

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma e-könyv és hangzó változatát a fordítók, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Szent István Társulat nagylelkű hozzájárulásával a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom készítette és teszi ingyenesen elérhetővé.

Az e-könyvhöz elismert teológusok és tudósok írtak bevezetőt, a hangoskönyvben jeles színművészek interpretálásában hallhatjuk a Katolikus Egyház társadalmi tanításának összefoglalását.

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szavai szerint ennek az a célja,

hogy az Egyház társadalmi tanítása ezen új formátumokban még több emberhez eljusson hitre, vallási felekezetre és világnézetre való tekintet nélkül.

Ezzel gazdagítani tudja az emberi gondolkodást és azt a társadalmat alakító jó szándékot, amely nélkülözhetetlenül szükséges a mai világban, ahol gyakran felüti fejét az igazságtalanság, az erőszak, az önzés, az egoizmus és a mértéktelen gazdagodási vágy.

Az e-könyv alapjául szolgáló nyomtatott kiadás a Szent István Társulat gondozásában jelent meg 2007-ben. Szerkesztette: Horváth Éva. Fordította: Horváth Pál és Dér Katalin. Lektor: Beran Ferenc, Goják János, Lenhardt Vilmos. Jelenleg is kapható.

Az e-könyv kiegészül bevezetőkkel, amelynek szerzői: Gájer László pap, tanszékvezető egyetemi tanár; Náray-Szabó Gábor kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; Karikó Éva újságíró, könyvkiadói szerkesztő és mentálhigiénés segítő szakember; Horváth Pál vallásfilozófus; Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakember, a Képmás Kiadó ügyvezetője és a Képmás magazin lapigazgatója; Kósa László Cusa katekéta, misszionárius, lelkipásztor; Baritz Laura OP szerzetes nővér, közgazdász; Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata; Hölvényi György európai parlamenti képviselő, az EPP Vallásközi Párbeszéd Munkacsoport társelnöke; Zlinszky János egyetemi docens; Surján László orvos, politikus; Székely János teológus, szombathelyi megyéspüspök és Sajgó Szabolcs SJ szerzetes. A bevezetőket szerkesztette: Török Tünde.

Az e-könyvhöz Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke írt ajánlást. A borítót és a fejezetek előtt látható illusztrációkat a t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely tagjai készítették: Kabay Tilda, Magyar Krisztina, Tremmel Hudik Katalin.

Az e-könyv olvasásához Google Books alkalmazás szükséges az okos eszközökön, ez az applikáció iPhone-ra is alkalmas.

Általános tapasztalat, hogy egyre kevesebb időnk van olvasni vagy egyre kevésbé vesszük rá magunkat. A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom ezért készítette el hangoskönyvként is a kompendiumot, hogy akár vezetés közben, házimunkát végezve is lehetőség nyíljon annak megismerésére.

A kompendiumot Oberfrank Pál (egyben a produkció művészeti tanácsadója), Rajkai Zoltán, Mécs Károly, Kubik Anna, Lukács Sándor, Sára Bernadett, Bakos-Kiss Gábor, Sipos Magdi, Cseke Péter, Harcsik Róbert, Lázár Csaba, Vecsei H. Miklós, Dóczy Péter és Reviczky Gábor interpretálásban hallhatjuk.

A felvételek, melyeknek rendezője Lázár Csaba, a Magyar Katolikus Rádió stúdiójában készültek idén június és november között. A fejezetek előtt és azokat követően Tóth Benedek A kegyelem útja című művének egyes tételei hangzanak el, a szerző vibrafonon, Varga Zoltán gongon, nagydobon és marimbán játszik.

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom tisztában van azzal, hogy a hangposkönyv formátum nem feltételenül teszi lehetővé, hogy a hangzóanyag meghallgatása után minden eszmefuttatást teljes tökéletességgel idézzen fel a hallgató, de ha egy-egy gondolat gyökeret ver, vagy gondolkodásra ösztökél, akkor már elértnek tekintik a céljukat.

A Mozgalom dolgozik azon, hogy még több platformon elérhető legyen a hangoskönyv. Jelenleg a Pocket Casts és a Spotify szolgáltatóknál hallható, de hamarosan a Google Musicon is elérhető lesz.

Az e-könyvet és a hangoskönyvet ezen az oldalon lehet letölteni.

Fotó: Pixabay

Illusztráció: t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely

A könyvekről szól cikk a Magyar Kurírban jelent meg.

A hangoskönyv elkészítését támogatta a