„A keresztény értelmiség háttérbe húzódni látszik, és kevéssé vesz részt a társadalmi életben. Sokan személyesen jelen vannak ugyan, de jó lenne, ha jobban összefognánk. A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom ebben szeretné támogatni az Egyházat, és munkáján keresztül szolgálni az egész társadalmunkat.” Szerző: admin_dm | dec 1, 2016 | idézetekDr. Thuróczy György, a Háló Egyesület elnöke
„A »szent« számomra mindaz, ami hidat alkot a látható, természetes anyagi világ és a természetfeletti dimenzió között. A szent Isten összetéveszthetetlen ujjlenyomata, ami jelzi, hogy nem véletlenül, céltalanul létezünk.” Szerző: admin_dm | dec 1, 2016 | idézetekDabóczi Kálmán, elnök
„Az emberi lét egyik alapja, hogy találkozzunk egymással. A közlekedés révén tudunk találkozni egymással, és az egymással való találkozás, az én-te kapcsolat segíti hozzá az embert, hogy Krisztuskövető útra lépjen. Ennek a szolgálata jelenti számomra mérnökként a keresztény mérnökség lényegét.” Szerző: admin_dm | dec 1, 2016 | idézetekPuchard Zoltán, a mozgalom egyik alapítója