“Taníts minket imádkozni”

2024. március 15. és 17. között Bodajkon, Magyarország legrégebbi (Szent István-i gyökerekkel rendelkező) zarándokhelyén, a Mindenkor Segítő Szűz Mária kegyhelyén tartottuk a tavaszi lelkigyakorlatunkat Dr. Ádám Miklós atya vezetésével és 65 fő részvételével. Ez a helyszín eltér az eredetileg a pályázatban szereplőtől, a pályázat beadása után vált szükségessé a módosítás.

A lelkigyakorlat címe egy szentírási idézet volt: Taníts minket imádkozni!

Nagyböjt lévén, a hívő ember igyekszik ilyenkor elcsöndesedni, lélekben megtisztulni. Erre is kiváló alkalom volt ez a három nap, imádkozni tanulni pedig mindig aktuális, abban mindig mindenki tud fejlődni, akármilyen életkorban, életállapotban is van.

Megérkezésünkkor Mórocz Tamás atya, a kegyhely plébánosa szeretetteljes fogadtatásban részesített minket a bazilikában. Érződött a rövid köszöntőből és a szentbeszédből, hogy nagy lelkesedéssel szolgálja a kegyhelyre érkező zarándokok lelki épülését. A programunkat az ő általa celebrált szentmisével kezdtük, amelynek végén (nemzeti ünnep lévén) elénekeltük a Himnuszt. Ezután Tamás atya beszélt nekünk a kegyhely történetéről, majd kitűnő improvizációjával örvendeztette meg a résztvevőket, így a templom koncertorgonájának a hangjában is gyönyörködhettünk. Ezután Oraveczki Attila helyettes plébános atya segítségével két csoportban végigvezettek bennünket a kegyhelytörténeti kiállításon, és a zarándokudvaron található érdekességeket is bemutatták nekünk.

Mindezek után kezdetét vette a lelkigyakorlat. Miklós atya sokféle módon tanított minket imádkozni. Volt előadás jellegű tanító rész; vezetett szemlélődő ima, amikor az ő segítségével egy konkrét bibliai történetbe mélyedtünk bele; volt keresztút, ahol az egyes stációknál az elmélkedések alatt kikristályosodott 1-1 mondatot oszthatott meg minden résztvevő. Ezek mélyen megérintő gondolatok voltak. Hála Istennek az időjárás kitűnő volt, így föl tudtunk menni a nemrégiben fölújított kálvária dombjára, ahol a természet közelsége, és a csodás kilátás a végtelenre szintén segítette az elmélyülést, a megérintődést. Aztán volt még olyan is, amikor áldást mondani tanultunk vagy közbejáró imát fogalmaztunk Miklós atya tanításai alapján, ezek alkalmával nagyon mély és megindító imaélmények születtek, sokunk számára ez a rész is maradandó emlék lett erről a lelkigyakorlatról. De volt közös zsolozsma, és csendes szentségimádásra is lehetőségünk nyílt a kegytemplom évszázadok alatt „átimádkozott” falai között. Tehát az imádságnak nagyon sokféle módját tanultuk és gyakoroltuk is az ott töltött idő alatt.

A hétvége hangsúlyos részét képezték azok a programpontok, amikor Miklós atya az írásban, név nélkül föltett kérdéseinkre válaszolt. Komoly, olykor rettentő nehéz, fájdalmas vagy rendkívül összetett kérdéskörök kerültek az „asztalra”, amik megválaszolásával hatalmas szolgálatot tett körünkben. Kincset érő órák voltak ezek, mert sokszor, mint az elveszett juhok, úgy kóborolunk a világban, ahol nagy érdek a káoszteremtés, és óriási szükség van a biztos útmutatásra a tiszta forráshoz. Miklós atya bölcsessége, műveltsége és legfőképpen Istennel való nagyon mély kapcsolata révén a legkényesebb kérdésekre is jól érthető, de nagyon komplex és intelligens választ adott. Szó esett többek között arról, hogy mit jelent valójában a szabad akarat; hogyan kell értelmezni bizonyos szentírási részeket; hogyan alakult a moralitás, a lelkiismeret kérdésköre az emberiség története során; hogyan viszonyuljon helyesen egynemű kapcsolatban élő gyermekéhez a katolikus hívő; és még sok más, időnként nagyon nehéz kérdés került megválaszolásra. Miklós atya olyan módon tudja a kétezer éves keresztény értékrendet hitelesen átadni, hogy a mai fiatalok, és a szellemileg igényes, nem csak a felszínen gondolkodó, intelligens emberek is nagy élvezettel hallgatják. Kiváló humora pedig, amellyel egyszerre tudja a mélységbe és a magasságba is repíteni a hallgatóságot, felejthetetlenné teszi az elméleti tanításokat is.

Fontos értéknek tartom, hogy ezeken a programjainkon minden korosztály képviselteti magát. Most konkrétan 14 és 84 év közöttiek voltak a résztvevők. Az esténkénti szabad beszélgetéseknél egy pohár bor és némi harapnivaló mellett sokat tanultuk egymástól, épültünk vagy éppen nevetve töltődtünk egymás történetein, és erősödtünk a testvéri közösség megélése által.

Végül két különböző korosztályhoz tartozó lelkigyakorlatozó írásából idézek:

Egy középkorú résztvevő írta:

A résztvevők életkorát, családi állapotát, foglalkozását, az Egyházban vállalt szerepeiket tekintve rendkívül sokszínű társaság jött össze. Éppen ezért volt felemelő azt tapasztalni, hogy Miklós atya mindenki számára elérhető, megszólítható volt mindhárom nap, és ezzel a lehetőséggel nagyon sokan éltek is. A rá jellemző érdeklődéssel és megértéssel fordult mindenki felé, aki kérdezett tőle vagy megosztotta vele a gondolatait. A tanításai során eszünkbe juthatott az a kép, amikor Jézus lábánál ültek az emberek a hegyi beszéd alatt és elámultak a szavain. Ő nem csak irigylésre méltó teológiai tudása miatt hiteles, hanem leginkább azért, mert valóban ismeri Istent. A szavain átsugárzik az a mély szeretetkapcsolat, ami miatt szinte fáradtságot nem ismerve, minden alkalmat megragadva beszél nekünk Róla, hogy mi is egyre mélyebben eljussunk Isten ismeretére.

Minden életkorú és életállapotú ember szívét és értelmét meg tudja szólítani, számára nincs rossz kérdés vagy lényegtelen probléma. Ő mindenkiben azt az Embert látja, akit Isten szeret, ezért meg akarja mutatni neki a szerető, gondoskodó és igazságos Isten valódi arcát.

Egy fiatal résztvevő írta:

Rekreáció. Egy szó, amire lelkem rezdült a napokban, mert a mai modern jelentésköréből kiragadva, beszélgetéseinkben mélyebb tartalmat és jelentést kapott. Hiszen ez az igazi pihenés, az újjáteremtés, amikor megújul az ember lelkében, szívében megtisztul, a zavaros vizek elcsendesednek, és a sötét sarkokat megvilágítja a mennyei fény. Erre az ember teste is rezdül, mert ujjong örömében, és ez átjárja egész énjét. Köszönjük a kimondott szavak teremtő erejét! Istennek legyen hála!

Mivel a zarándokház nemrégiben lett fölújítva uniós támogatásból, így ezen a helyszínen szállásdíjat nem kérhetnek a résztvevőktől, csak jelképes takarítási díjat kellett fizetnünk. Emiatt a támogatást csak az étkezési költségek mérséklésére tudtuk fordítani.

Hálásan köszönjük a Bethlen Gábor alap támogatását! Ennek köszönhetően jónéhány nagycsaládból származó fiatal, illetve nehezebb anyagi körülmények között élő ember is részesülhetett ennek a fölemelő hétvégének a gyümölcseiben.

Az eseményt a miniszterelnökség támogatta.