“Taníts minket imádkozni!” – Lelkigyakorlat az imádságról Ádám Miklós atyával

Idén is nagy örömmel áll a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Ádám Miklós atya által tartott lelkigyakorlat mellé. A lelkigyakorlat 2024. március 15én pénteken 11-kor kezdődik, és 17-én vasárnap ebéddel fejeződik be. A helyszín: Bodajk, Mindenkor Segítő Szűz Mária-kegyhely, Szent Imre zarándokház, Petőfi Sándor utca 66.

  • Ha tudod, hogy Istennel való kapcsolatunk alfája és ómegája az imádság, és úgy gondolod, hogy ebben van hová fejlődnöd;
  • Ha úgy érzed, hogy egy nagyböjti elcsendesedés a lelki fejlődésedet szolgálná;
  • Ha szívesen beszélgetnél kötetlenül hozzád hasonlóan gondolkodó emberekkel, akikkel jó megélni a testvéri közösséget;
  • Ha vannak kérdéseid az élet bármely területéről, melyekkel kapcsolatban meghallgatnád egy óriási tudású, de mégis “két lábbal a földön járó” ember/teológus/pap válaszait, meglátásait;
  • Ha még nem ismered az ország legrégebbi – Szent István által alapított – Mária-kegyhelyét, ami néhány éve gyönyörűen megújult, és a közelmúltban a Szentatyától kisbazilika rangot kapott;

akkor érdemes jelentkezned! (Ha pedig már voltál Bodajkon a kegyhely megújulása óta, akkor azt hiszem, nem is kell invitálni, mert biztosan nagy örömmel jössz újra…

A részvételt 14 év fölöttieknek ajánljuk. (Tehát ez a program NEM CSAK fiataloknak szól, hanem nekik IS!)

A zarándokházban összesen 56 fő fér el, ezért javasolt minél hamarabb jelentkezni. A lemondásnak március 10-ig nincs semmilyen következménye!

Lehetőség van “napközis” részvételre is, tehát ha valaki haza szeretne menni aludni/étkezni, vagy más szállást kíván igénybe venni, akkor nyugodtan megteheti.

Ki ez az Ádám Miklós atya?

1985-ben született, 11. éve pap. Rómában is tanult a Pápai Biblikus Egyetemen. Jelenleg (többek között) az Esztergomi Hittudományi Főiskola biblikus teológia tanára. Dr. Székely János püspök atya így nyilatkozott róla: “ő egy zseni, az egyik legjobb tanítványom volt”. A lenyűgöző tudás, a rendkívüli empátiás készség, a sziporkázó humor és a kiváló előadói stílus talán a legfőbb jellemzői. Tanítása egyszerre nagyon mély és mégis eleven, “életszagú”. Fontos jellemvonása az igazi alázat, amely mentes minden álszerénységtől, de mégis úgy tanít, mint akinek hatalma van (v.ö. Mt 7, 28-29).

Mennyibe kerül?

Ha valaki szívesen eljönne, de nehézséget jelent a költségek kifizetése, akkor keressen meg a lenti elérhetőségeken, és megpróbálunk segíteni, ez ne legyen akadály!

Aki nem kíván a zarándokházban aludni, attól azt kérjük, hogy a ház fenntartási költségeihez járuljon hozzá a három napra összesen 7000 Ft tartózkodási díj befizetésével! Részleges részvétel esetén természetesen nem kell az egész összeget kifizetni.

Szoba árak (ezek hivatalosan takarítási díjak):

  • 5 ágyas szobában: 3500Ft/fő/éj
  • 8 ágyas szobában: 3500 Ft/fő/éj
  • 11 ágyas szobában: 3500 Ft/fő/éj
  • 18 év alattiaknak 10% kedvezmény, ha mindkét éjszakára maradnak, vagyis nekik 3150 Ft/fő/éj.

Ha valaki nem szeretne másokkal együtt aludni, akkor arra is van lehetőség, hogy egy 5 ágyas szobát lefoglaljon, csak akkor ki kell fizetnie az 5×3500 Ft-ot éjszakánként, és ebben az esetben a 10%-os gyermekkedvezmény sem érvényes. Ez 2 fő esetén 8750 Ft/fő/éj; 3 fő esetén 5834 Ft/fő/éj; 4 fő esetén 4375 Ft/fő/éj.

Ezen kívül van még ágynemű mosatási díj, ami 2000 Ft/fő, de ez nem kötelező, lehet otthonról is hozni ágyneműt.

Közös folyosói fürdők állnak a vendégek rendelkezésére. Ezek nagyon tiszták, komfortosak, és naponta többször takarítják, fertőtlenítik őket.

Komfortosabb szállás elérhető a bodajki Kálvária utcai apartmanházban, ami a mi szállástól 250 méterre van, a templomhoz még közelebb, mint a zarándokház.

Idegenforgalmi adó: 18 éven felülieknek: 300,-ft/fő/éj

Étkezés árak:

  • Reggeli : 1800 Ft (kontinentális)
  • Ebéd: 1800 Ft (menüs)
  • Vacsora: 2500 Ft (meleg egytálétel)

Glutén-, laktóz-, tej-mentes, illetve vegetáriánus étkezés rendelése is lehetséges, ezeknek is ugyanez a tarifája.

Korlátozott számban lehetőség van arra is, hogy részben vagy egészben saját batyuból étkezzen valaki. A zarándokház teakonyhája használható a vendégek számára.

Ezen kívül lesz még 3000 Ft/fő Miklós atya költségeire és tiszteletdíjára.

Az összes költség felnőttek esetén a legolcsóbb szobaárral, és az összes étkezéssel számolva 24.600 Ft a két és fél napra.

Jelentkezés:

A jelentkezők egyre nagyobb száma miatt ezen a felületen lehet jelentkezni!