Ószövetség témájú művészeti pályázatot hirdet a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom a Művészetek Völgye alkalmából

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom, a Csipkebokor Katolikus Udvar szervezőjeként, művészeti pályázatot hirdet 16 év feletti alkotók számára. A pályázat témája az Ószövetség. A szervezők olyan alkotásokat várnak, amelyek az Ószövetség üzenetét, egy-egy történetét vagy lelki-szellemi világát művészi eszközökkel jelenítik meg.

A pályázat célja, hogy a Művészetek Völgye ideje alatt a Csipkebokor Katolikus Udvar programjaihoz kapcsolódva az Ószövetség is hangsúlyos, látható és befogadható módon jelenjen meg. A beérkező nyertes alkotásokat a szervezők tíz napon keresztül állítják ki Taliándörögdön, a katolikus templommal szembeni Srámli kertben, majd a fesztivált követően a műveket a taliándörögdi templomnak adományozzák.

A pályázatra hagyományos grafikai alkotásokkal, szabadkézi rajzokkal, hagyományos sokszorosító eljárással készült grafikákkal, valamint vízbázisú vagy olajfestékkel készült festményekkel lehet jelentkezni. A pályaművek mérete minimum 40×50 cm, maximum 60×80 cm lehet. A kiírás szerint mesterséges intelligencia használata az alkotási folyamat során nem megengedett.

A pályázaton minden 16 év feletti alkotó részt vehet, alkotói végzettség nem feltétel. A jelentkezés online űrlapon keresztül történik, a kész műről készült jó minőségű digitális fotó beküldésével. A jelentkezési határidő: 2026. június 30. A kiválasztott nyerteseknek az eredeti alkotásokat postai úton kell eljuttatniuk a szervezőknek, személyes benyújtásra pedig június 29-én és 30-án van lehetőség.

A szakmai zsűri összesen hat díjazottat választ ki. A nyertes alkotók egy-egy ötnapos bérletet kapnak a Művészetek Völgye fesztiválra, alkotásaik pedig a Csipkebokor Katolikus Udvar kiállításán, július 24. és augusztus 2. között lesznek láthatók.

A pályázat egyszerre kínál lehetőséget a művészi önkifejezésre, a bibliai történetek újrafelfedezésére és arra, hogy a fesztivál látogatói a kortárs alkotásokon keresztül találkozzanak az Ószövetség ma is megszólító üzenetével.

A pályázati felhívás és a jelentkezési űrlap a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom honlapján érhető el: https://72tanitvany.hu/palyazati-felhivas/