Közös lelki nap a MÉCS közösséggel

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom és a MÉCS Napok Házasoknak megrendezett őszi lelki programjának a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház adott otthont 2024. november 22-24-e között. Az elmélkedéseket Bakos Rafael karmelita atya tartotta. Varga Marci és Sapszon Bori vállalták a házigazda szerepét, akiknek tanúságtevésben Bokodi Eszter és Barátossy Gábor segített szolgálni.

16 házaspár érkezett péntek délután a két és fél napos lelki megújulásra, melynek célja, hogy a házastársak őszintébb, meghittebb kapcsolatba kerüljenek önmagukkal, egymással és Istennel. A közös vacsorával elkezdődött az ismerkedés és bemutatkozás, ami segítette a párok számára a megnyílást. A MÉCS Napok Házasoknak Gabriel Calvo atya eredeti Marriage Encounter programja előre kidolgozott tematika mentén halad. A program során témavezető házaspárok beszélnek az életükről. Tanúságtételüket kérdések alapján egyéni elmélkedés, majd házastársi beszélgetés követi.

A kétnapos lelki programot szentmisék és közös imák teszik teljessé. A péntek esti témák a házaspárokat segítették a mélyebb önismerethez. Jó volt látni, ahogy a párok lélekben is megérkezve együtt imádkozták az esti imát hálát adva Istennek az igenükért és a részvételért.

Szombati nap témái mind a kiegesztelődést segítették elő. Eszter és Gábor valamint Bori és Marci tanúságtételei és a témákhoz kiosztott kérdések segítettek abban, hogy olyan őszinte légkör alakuljon ki, amiben a házastársak bátran megnyilhattak egymás előtt.

A hétvégén résztvevő házaspárokat mélyen megindította, hogy mennyien imádkoztak értük a két és fél nap alatt, amit többek elmondása alapján valós támogatásként, és Isten kegyelmeként éltek meg.

Öröm volt látni, ahogy vasárnap a házaspárok külön-külön készültek a hitvesi beszélgetésre, ahol őszintén meghallgatva egymást közösen köteleződtek el a hitben és szeretetben való megújulás mellett.

A lelkigyakorlatos ház kiváló helyszínt biztosított az egész hétvégés elvonulásra. Tágas kertjében jó alkalom adódott egy közös házaspáros sétára, illetve az elmélkedésekben elült végtagok megmozgatására, vagy akárcsak egy kis friss levegő szippantására is.

Vasárnap délutáni zárókörben elhangzó megosztások igen megható és mélyen átelmélkedett közös döntésekről szóltak. Ezekből osztunk meg névtelenül:

  • A kiengesztelődés fogott meg leginkább és az ima a házastársamért. Szeretném az imaéletet jobban megélni házasságunkban és a családunkban.
  • Különösen megfogott, hogy Jézus ott van a házasságunkban harmadikként. Ezt most értettem meg a szívemmel.
  • Rádöbbentem, hogy a házastársammal közös üdvösségünkért kell tennünk és hogy milyen fontos az Isten szeretettervébe való belépésért imádkozni.

A hétköznapok pörgésében elfáradva, kicsit egymástól eltávolodva érkeztünk, de nagyon megfogott az itteni elcsendesült két nap. A hétköznapokban egymással töltött időt, és a családi imaéletet szeretnénk megújítani.

Köszönjük a Miniszterelnökség és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatását!