Hit és hivatás lelki nap a Párbeszéd Házában

Jézus kiválasztott tizenkét apostolt, hogy emberek halászává tegye őket. A hetvenkét tanítvány számára is egyértelmű volt a küldetés:

Gyógyítsátok meg a betegeket és hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa! (Lk10,9)

A Szentírásból tudjuk, hogy az apostolok felhagytak akkori munkájukkal, hogy az Urat kövessék. Van, aki feltételezi, hogy a hetvenkét tanítvány sem űzött már más mesterséget, miután útnak indult.

Mi a helyzet Veled?

A tanítványoknak szóló üzenet nekünk szól. Nekünk, akik tanárként, mérnökként, orvosként, pékként, közgazdászként vagy más szakmában, édesanyaként vagy édesapaként élünk a 21. századi Magyarországon. A szakmánk valójában a hivatásunk-e, amit az Úr dicsőségére ajánlunk fel? Az irodában két excel táblázat között meglátják-e bennünk Krisztust? Hogyan visszük el az Örömhírt a munkahelyünkre: Elközelgett hozzátok az Isten országa!?

Társakra találsz!

Minden hívás igazi mélysége: az élő Istentől jön és meghív Jézus családjába is. Szeretettel hívunk ezért a Párbeszéd Házába 2020. január 18-ra, hogy együtt találjunk válaszokat ezekre a kérdésekre. Lelki napunkon segítünk társakat találni, ezért szakmánkénti csoportokban fogunk beszélgetni, kérdéseket boncolgatni, élményeket megosztani, tanúságot tenni.

Kiket várunk?

A lelki nap hívőknek és a hitben megerősítésre váróknak szól. Azoknak a fiatal szakembereknek, akik nyitottak, hogy közösségben másokkal Jézus Krisztusból merítsenek erőt hivatásuk gyakorlásához.

Részletes program, információk

A program 9 órakor kezdődik a Párbeszéd Házában, amit a VIII. kerületben, a Horánszky utca 20. szám alatt találsz. Kávéval, teával, üdítőitalokkal és süteménnyel várunk. (A kávészünetekhez 3.000 Ft hozzájárulást kérünk.) Délután negyed 5-kor misét mond Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

  • 9-9:30 Regisztráció
  • 9:30-10:30 Megnyitó, plenáris ülés (Sajgó Szabocs SJ, Beran Ferenc, Jávor András)
  • 10:30-10:50 Szentségimádás
  • 10:50-11:30 Kávészünet
  • 11:30-13:00 Kiscsoport
  • 13:00-14:00 Ebédszünet
  • 14:00-14:30 Fogarasi Fábián bizonyságtétele
  • 14:30-16:00 Kiscsoport
  • 16:00-16:15 Lezárás (Dabóczi Kálmán)
  • 16:15-17:15 Szentmise a Díszteremben

A helyszínen megtekinthető lesz a Hetvenkét Mozgalom képzőművészeti csoportjának, a t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhelynek témához kapcsolódó/tematikus kiállítása.

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, itt jelentkezz:

Jelentkezés

A visszaigazolásban további tudnivalókat osztunk meg veled. A terem befogadóképessége miatt az első 200 jelentkezőt tudjuk fogadni.

Csatlakozz hozzánk a facebookon és oszd meg az esemény hírét ismerőseiddel:

https://www.facebook.com/events/543592156437314/

Címlapképen Nagy Zoltán: Emmauszi történet. (Nagy Zoltán neurológus. Szakterülete a stroke. Megszűnésig vezette a Lipótmezei Elmegyógyintézetet, majd az Amerikai úti Országos Idegtudományi Intézet éléről ment nyugdíjba. Felesége Manninger Mária textilművész volt. Zoltán fiatal korában tanult festeni és élete során változó intenzitással festett. Több bibliai tárgyú képe van. Legutóbb a Kúria Klubjában volt tárlata. Nagy Zoltán professzor úr a T72 Egészségügyi Munkacsoport tagja)