Hit alapú civil társadalom – tények és lehetőségek

Az online konferenciára közel 140-en regisztráltak és 60-70 érdeklődő követte figyelemmel az egésznapos eseményt. A programot Makláry Ákos atya köszöntő szavai után Dr. Székely János megyéspüspök nyitotta meg, majd a magyarországi civil társadalomról tartott egy aktuális összefoglalót Dr. Sebestény István KSH vezető főtanácsosa. Szilágyi Tamás a SZTE valláskutatója a vallási-egyházi civil szervezetekről adott egy átfogó képet, a délelőtti program végén pedig a civil társadalom teológiájáról tarott előadást Máté-Tóth András teológus, valláskutató. A délutáni program a forrásokról szólt. Először Martin Lenz a németországi Renovabis segélyszervezet osztályvezetője, majd pedig Dr. Kecskés Péter a Miniszterelnökség főosztályvezetője tájékoztatta a résztvevőket a külföldi és a hazai (kiemeltem a NEA) pályázati forrásairól. Az eseményt kerekasztalbeszélgetés zárta. A program a Caritas in Veritate, a Magyar Pax Romana, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Felebarátok Egyesület, a HÁLÓ, az Egyházi Fejlesztők és a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom társszervezésében valósult meg. A konferencia védnöke: Dr. Székely János megyéspüspök, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke volt.

A 30 évvel ezelőtt lezajlott kelet-közép európai fordulat egyik vezéreszménye és részben tapasztalata is a civil társdalom megélénkülése volt. A rendszerváltozás után különböző törvényi és gazdasági lehetőségek következtében a civil társadalmi intézmények száma ugrásszerűen megnövekedett. Az egyházak és vallási közösségek keretén belül is számos nagy, hivatalos nevén nem kormányzati szervezet (NGO) működik, és próbál választ adni a kortárs társadalmi igényekre.

A 30. évforduló időszerűvé teszi, hogy a feltegyük a kérdést, mi lett a hajdani civil lelkesedésből. A magyarországi és nemzetközi tapasztalatok alapján érdemes feltérképeznünk, milyen vallási-egyházi kötődésű civil társadalom alakult ki a régiónkban, milyen a társadalmi beágyazottsága, súlya, egyáltalán milyen mértékben civil a régió civil társadalma. Rendelkezik-e önálló anyagi forrásokkal, és képes-e szabadon kommunikálni az „idők jeleivel”? Ezekre a kérdésekre keresünk választ, tudományos előadásokat hallgatva, kerekasztal beszélgetéseket folytatva és egymással találkozva.

Program

10.00-10.30 Megnyitó és köszöntés – Dr. Székely János megyéspüspök

10.30-11.00 Civil társadalom Magyarországon – Dr. Sebestény István vezető főtanácsos (KSH)

11.00-11.30 Vallási-egyházi civil szervezetek Magyarországon – Szilágyi Tamás valláskutató (SZTE)

11.30-12.00 Civil társadalom teológiája – Dr. Dr. Máté-Tóth András teológus, valláskutató (SZTE)

12.00-12.30 Hozzászólások és vita

13.00-13.30 Pályázati tapasztalatok I. – Martin Lenz osztályvezető (Renovabis)

13.30-14.00 Pályázati tapasztalatok II. – Dr. Kecskés Péter főosztályvezető (Miniszterelnökség)

14.00-14.20 Hozzászólások és vita

14.20-15.40 Kerekasztal a szervezők képviselőivel és hozzászólások

15.40-16.00 Együttműködési tervek ismertetése és a konferencia lezárása

Szervezők