Szeptember 12-én bemutatták a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Család Munkacsoportja által létrehozott Bízd rá magad honlap-ot, amely mögött az élet bármely szakaszában és területén segítő katolikus szakmai hálózat is szerveződött.
A Bízd Rá Magad! kezdeményezéshez csatlakozott szakemberek szombati találkozóján Erdő Péter bíboros, prímás azt kérte, hogy legyen ez az oldal és a mögötte szerveződő közösség egy katalizátor ahhoz, hogy a katolikus hívő emberek valóban élő, egymást segítő, összetartó közösséget alkossanak.
A www.bizdramagad.hu oldal azokat a szervezeteket és szakembereket gyűjti össze, amelyek és akik a családok mindennapi életével kapcsolatban felmerülő kihívások, nehézségek megoldásához tudnak valós, gyakorlati segítséget nyújtani a várandósságtól a gyermek- és kamaszkoron át a felnőtt élet problémáin keresztül egészen az időskorig.
Mi, katolikusok, keresztények nem vagyunk különbek a többiektől, problémáink, nehézségeink nekünk is vannak, csak az elvárásaink nagyobbak. Nem merünk segítséget kérni, és nem nézünk szembe a valósággal még akkor sem, amikor már a szakadék szélén állunk – fogalmazott köszöntőjében Dávid Beáta. A szociológus, egyetemi tanár, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Család Munkacsoportjának vezetője azt is hozzátette, hogy az emberek egyre kevésbé bíznak egymásban. Nem merik jelezni, ha baj van, mert szégyellik a problémáikat és úgy érzik, elrontottak valamit, ha gondok merülnek fel életükben.
A honlap eredetileg márciusban indult volna, ám a vírus itt is közbeszólt. A karantén alatt erősödött meg az ötletgazdákban a vágy, hogy a Bízd Rá Magad! valamiképp összekapcsolódhasson a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal, s hogy azokat a szervezeteket gyűjtse össze, amelyek a Katolikus Egyház támogatásával működnek.
A honlap mögött álló munkacsoport kiemelten fontosnak tartja azt is, hogy a Bízd Rá Magad! híre eljusson a plébánosokhoz is, hiszen azok a katolikusok, akik felismerik, hogy baj van és mernek is segítséget kérni, sokszor hozzájuk fordulnak, ám a plébánosok gyakran nem tudnak mit tenni. A honlap nekik és sok más, az Egyházban segítő embernek – családreferensnek, pedagógusoknak, hitoktatóknak – is kiindulópontként szolgálhat, hiszen bármilyen problémára azonnal tudnak általa ajánlani megfelelő, a Katolikus Egyház „minőségbiztosításával”, ajánlásával rendelkező megbízható szervezeteket, programokat, szakembereket.
Megrendítő arról olvasni az I. és II. századból származó szövegekben, hogy a korszak emberei az élet hány területén segítették egymást, ez az összefogás volt az egyház ereje – mondta el köszöntőjében Erdő Péter. A bíboros hozzátette: ha reálisan nézzük a helyzetünket a mai világban, akkor egy nagyon hátrányos helyzetű kisebbség vagyunk, de lehetőségünk van rá, hogy egymással összefonódjunk.
A honlap ennek egyik formája. Nagyon sok olyan helyzet van, amikor segítséget keresünk egyénileg vagy családként. Olyan támogatást, ami megbízható és tényleg abban a szellemiségben tud segíteni, amiben mi élünk – hangsúlyozta Erdő Péter.
Élve a technika segítségével, összekapcsolódhatnak a honlapon át a segítségnyújtók és a támogatást keresők. A főpásztor kiemelte, úgy kell hálózatot építeni, hogy senki ne éljen vissza azzal, hogy ő katolikus.
Erdő Péter elmondta, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szorosan összekapcsolódik a Bízd Rá Magad! kezdeményezéssel. A katolikus világtalálkozóknak a lelki élményeken túl van a társadalom egészének szánt öröksége. Cebuban, amely a legutolsó kongresszus házigazdája volt, ötezer utcán kóborló gyermeket ültettek egy asztalhoz a szeretetvendégség során és aztán építettek számukra egy árvaházat. Magyarországon nem ilyen drámai a helyzet, de a családoknak, a gyerekeknek nagyon sokféle segítségre van szükségük. Ennek a támogatásnak egyik formája ez a hálózat.
A kongresszust egy évvel el kellett halasztanunk, a honlap elkészült értékes és hasznos tartalmakkal, ezért nem várhatunk és a gyümölcsöt a nagy szüret előtt is elkezdjük szemezgetni. Legyen egy katalizátora ez az oldal annak, hogy a katolikus hívő emberek Magyarországon valóban élő, egymást segítő, összetartó közösséget alkossanak – kívánta a bíboros.
A honlap felépítését, működési elvét Soósné Erdő Klára ismertette. A Család Munkacsoport tagja elmondta, hogy a szakemberek, szervezetek listája nyitott. Félévente a Katolikus Egyház illetékesei elbírálják a Bízd Rá Magad! köréhez csatlakozni akarókat, akiket, amelyeket megbízhatónak és hasznosnak tartanak, azok kerülhetnek fel az oldalra.
Noha a honlapon megtalálható (egyre bővülő számú) szervezetek és szakemberek nem feltétlenül katolikus hátterűek, ám az Egyház egyfajta minőségbiztosításként egytől egyig mindegyikükért jót áll: katolikusként nyugodt szívvel kereshetjük bármelyiküket, biztosak lehetünk abban, hogy keresztény értékrendünknek megfelelő tanácsokat, segítséget fogunk kapni.
A Bízd rá Magad honlap bemutatójának vendége volt Pál Feri mentálhigiénés szakember, a budapest-angyalföldi Szent Mihály-templom plébánoshelyettese, aki a párkapcsolatokat, a családi és társadalmi viszonyokat az egyensúlykeresés szempontjából vizsgálta meg. Elmondta: minden élő rendszer addig marad fenn, amíg a működéséhez szükséges energiát fel tudja venni.
Hogy néz ki ez a párkapcsolatok, a család szintjén? Amikor megszületik az első, második, harmadik gyerek, nevelni kell őket, de mellette dolgozunk, építkezünk, és nagyon hamar kialakul egy energiahiányos állapot. Nincs erőnk, nincs időnk, és mivel a munkát és az építkezést nem hagyhatjuk abba, amiből elveszünk, az épp a család, a társkapcsolat. Ilyenkor tesszük fel csodálkozva a kérdést: hogy jutottunk ide? Hiszen szerettük egymást, van a kapcsolatunknak alapja, hívők is vagyunk… A válasz pedig az, hogy minden élő rendszer egyensúlyra törekszik, de energiahiányos állapotban csak kóros egyensúlyok jöhetnek létre.
Pál Feri Albert Einstein gondolatával zárta előadását, amely szerint az emberek sosem tudták megoldani életük nagy problémáit, de vannak, akik megtanultak köztük eligazodni.
Fotó: Ambrus Marcsi