főoldal / „Egy perc a békéért! – Ferenc pápával

„Egy perc a békéért! – Ferenc pápával

Ferenc pápa és Ahmed el-Tajjeb nagyimám által 2019. februárjában Abu-Dzabiban aláírt, „Az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében” című dokumentum felhívására június 8-án, szombaton 13 órakor állj meg, hajtsd le a fejed, és imádkozz a békéért!

„Az al-Azhar és a Katolikus Egyház azt kéri, hogy a dokumentumot használják elmélkedésre, keressék a saját válaszaikat a benne található gondolatokra minden iskolában, az egyetemeken, az oktatási és képzési intézményekben, hogy hozzásegítsen olyan új nemzedékek felneveléséhez, amelyek a jót és a békét viszik másoknak, és mindenütt védelmezik az elnyomottak és a legutolsók jogát, és a testvéreink közül a legkisebbnek a jogait is.”

Arra hívunk minden embert a világon – katolikusokat és más felekezetű keresztényeket, más vallások híveit, minden jóakaratú férfit és nőt – hogy „egyesüljünk, és együtt törekedve mutassunk utat a jövő generációinak, hogy a minden emberi lényt testvérré egyesítő isteni kegyelem tudatosságában gyakoroljuk és terjesszük a kölcsönös tisztelet kultúráját”. Egyben lehetőségünk lesz, hogy megemlékezzünk Assisi Szent Ferenc és Malik al-Kamel egyiptomi szultán találkozásának 800. évfordulójáról.

Ez a kezdeményezés egyének és közösségek számára szól, és alkalmat ad arra, hogy június 8-án vagy e dátum közelében találkozókat szervezzenek a média és a közösségi média segítségével.

Rajtunk a sor! Vonjunk be embereket, hogy vigyék hírét ennek a kezdeményezésnek, és világszerte egyre több és több percet áldozzunk a békéért!

Az „Egy perc a békéért” kezdeményezést első alkalommal 2014. június 6-án az Actio Catholica Nemzetközi Fóruma, az olasz és az argentin Actio Catholica, a Katolikus Női Szervezetek Világszövetsége és más szervezetek indították el, támogatva a Ferenc pápa által kezdeményezett és június 8-án a Vatikán kertjében tartott „Könyörgés a békéért” találkozót, amelyen részt vett Izrael akkor elnöke (Simon Peres), a Palesztin Hatóság elnöke (Mahmúd Abbász) és Konstantinápoly pátriárkája (I. Bartholomaiosz).

Minden nap, de különösen: 2019. június 8-án, szombaton 13 órakor imádkozzunk a békéért!

Ez a nap a Szentatya által kezdeményezett „Könyörgés a békéért” imatalálkozó évfordulója.

Bárhol is vagy délután 13 órakor, állj meg, hajtsd le a fejed, és imádkozz a békéért! Imádkozzon mindenki a saját hagyománya szerint!