Szeptemberben lesz a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom első nagy, nyilvános „megmutatkozása”, egy teremtés-védelmi konferencia. A teremtés-védelemről szólva pedig – jogosan – a környezetvédelemre asszociálhatunk, ugyanakkor fontos, hogy a természet megóvásának fontosságán túl szóljunk az emberről is, hisz a teremtett világ szereplői, sőt, formálói vagyunk. Ha pedig a teremtésvédelem az emberről is szól, akkor beszélnünk kell az emberi vívmányokról is, a gazdaságról, az oktatás fontosságáról.
Ennek a konferenciának az előkészítését folytattuk a május 13-i találkozón, hogy a közös együtt gondolkodás által, kiscsoportos beszélgetések során, meghatározzuk mik lesznek, lehetnek az alapvető üzeneteink. Hogy szeptemberre megtaláljuk, s a konferencián elő is adhassuk, hogy mik azok a konkrét javaslatok, célok, amik felé el kell indulnunk. Hogy mi az a „nemzeti minimum”, mit konszenzusként egy széles társadalmi réteg elfogadhat és törekedhet az elérésére, megvalósítására.
Ha környezetünket védjük, akkor magunkat, a jövőnket, gyermekeink életkörülményeit is óvjuk általa. A klímaváltozás a nyakunkon van, ha most még távoli, minket nem érintő problémának tűnnek is a leszakadó jéghegyek… Ugyanakkor érdemes gondolnunk rá, hogy pl. a szárazság a jelenleginél sokkal nagyobb méretű migrációt, népvándorlást is okozhat. Ha az afrikai vízhiányt nem is oldhatjuk meg, de csökkenthetjük saját ökológiai lábnyomunkat: a lakások szigetelésének hangsúlyozásával, a zöldenergia támogatásával, a fiatalok környezettudatos nevelésével, az erkölcsös gazdálkodás fontosságának tudatosításával.
A teremtett világ része a szegénység, a demográfiai problémák vagy akár a cigányság hátrányos helyzete is, így a konferencián érdemes ezekkel és hasonló problémákkal is foglalkozni, konkrét megoldási javaslatokat megfogalmazni.
Egy-egy konferencián jellemzően sok okos gondolat, nagyszerű előadás szokott elhangzani. Ugyanakkor jogosan és gyakran merül fel a kérdés: „Jó, jó, de mi lesz utána?” Vagyis mi fog változni a sok okos gondolat és nagyszerű előadás után? A mi feladatunk az, hogy a magvak, amiket elhintünk, szárba is szökelljenek majd, hogy a sok kimondott szó ne ürest malaszt legyen, hanem ha már megfogalmazunk problémákat és válaszokat, célokat, ötleteket, tanácsokat, akkor azok lehetőleg meg is valósuljanak.
És mint mindig: a legjobb, ha magunkon kezdjük a változást.
Lehet, hogy a mi – vagy akár egész Magyarország – „erőlködésünk” csupán csepp a tengerben… de mi más a tenger, mint cseppek sokasága?