A t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely különleges kiállításának adott otthont a tatai Piarista Rendház kápolnája, ahol szeptember 30-ig láthatták a tárlatot az érdeklődők. A kiállítás a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó tematikus tárlat, mely „A Szeretet mély kútja” címet viseli. Augusztus 30-án, a kiállítás megnyitóján a vendégek egy rövid, vezetett képmeditáció részesei voltak Varga László atya jóvoltából. A helyszínen Varga László úgy nyilatkozott:
A kiállítás célja az, hogy az ég és a föld találkozzon. A túlvilág és e világ között sokak szerint nincs átjárás, pedig valójában van. Az imádság, az Istennel és egymással való szeretetkapcsolat, valamint mindenféle művészet, mely közvetíti a transzcendenciát, közelebb visz bennünket az éghez, az égieket pedig mihozzánk, így ez a tárlat valóban megerősíti a kapcsolatainkat Istennel és egymással is.
A kiállításon a t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely tagjainak alkotásai láthatóak majd. Az alkotóközösség hitvallása szerint a képzőművészetnek közvetítő szerepe van a hit mélyebb megéléséhez, a szakralitáshoz, alkotásaikkal is ezt szeretnék elősegíteni.