Novemberben a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Mérnökkörének találkozója alkalmával Pál Feri atya tartott előadást a Szent Gellért templomban „Mit jelent keresztény embernek lenni?” címmel.
Pál Feri atya a keresztény önazonosságot három dimenzióban látja kiteljesedni. Az Én, a Mi, és a Mindenki.
Én individuum vagyok, egyedi, rendkívüli. Feri atya az Én fontosságát egy példán keresztül érzékeltette. A történetben egy fiatal katona, aki céljául tűzte ki, hogy Jezsuita szerzetes lesz, egy szentmisén hallgatta a pap szavait. Mikor azonban áldozásra került a sor, senki sem járult az oltár elé, és ő maga is a helyén maradt, legyökerezve. Nem tudta mi történt. Miért nem ment ki? Hogy befolyásolhatta őt a többi ember döntése, holott ő maga mindent megtesz annak érdekében, hogy szerzetes legyen. Eltökélte, hogy következő alkalommal, csakis saját magára figyelve, az oltár elé járul. És így is lett. Fel kell ismernünk tehát az életünkben azokat a pillanatokat, amikor azt a világot kell megélni, megtapasztalni, ami úgy kezdődik, hogy Én.
Második területe a keresztény önazonosságnak a Mi. Hiszen Mi úgy lettünk kitalálva, hogy szeressünk együtt lenni, tudjunk együtt érezni, együtt működni, és akarjuk egymást kölcsönösen segíteni. Ha ezek érvényesülnek, a szívünkben nem lesz helye a haragnak, és ellenségességnek.
És végül a keresztény önazonosság kibontakozódása a Mindenki. Mind emberek vagyunk, emberként sírunk, emberként nevetünk, emberként szeretünk. Jézus is ezt mondta tanítványainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”
A nehézség ott adódik, hogy feszültségek lépnek fel e három dimenzió között. Feszültségek a társadalomban, az Egyházban, a csoportok között, közöttünk.
Ezekre a feszültségekre, problémákra valamilyen módon reagálunk. Sajnos azonban sokszor a megoldási kísérletek, amiket meggondolatlanul, rutinszerűen alkalmazunk, tovább rontanak a helyzeten. Ez ahhoz vezet, hogy végül nem az eredő problémától érezzük rosszul magunkat, hanem az elégtelen megoldási kísérletektől. Az alkoholistának nem az a gondja, hogy kirúgták a munkahelyéről, vagy, hogy konfliktusa van a családjával, hanem az ezekre való reagálása. Az alkoholizmusa.
Feri atya hangsúlyozza, hogy az Én a Mi és a Mindenki egyformán fontos, és törekedni kell az életünk folyamán arra, hogy e három tényező egyensúlyba legyen. Életünkben rettenetes közérzetet teremthet azt eldönteni, kinek van igaza. Sokszor teljes meggyőződéssel állítjuk, hogy igazunk van. És az a megdöbbentő, hogy tényleg igazunk van. Mint ahogy a partnerünknek is. Ezek ugyanakkor csak részigazságok, egymást kölcsönösen kiegészítő igazságok. Nem tudjuk egyszerre a teljes igazságot képviselni. Ha erről elkezdünk vitázni, az nem az igazságról szól, hanem hatalmi harcról. És mikor sikerül bebizonyítani igazunkat, gyakran a kapcsolat vereséget szenved. Fontos ezért az ilyen részigazságoknál, hogy azonos mértékben megjelenjen az alkalmazkodás, azaz a Mi, és az önérvényesülés, az Én. Ha ezeknek az egyensúlya felbomlik, az vezet a problémához, aminek az elégtelen kezelésével egyre rosszabbul leszünk.
Hogy mit is jelent kereszténynek lenni ma, azt három különböző, mégis egymásba fonódó terület jellemzi. Az első elem hívő kereszténynek lenni, amelyben a személyes kapcsolatom teljesedik ki az élő Istennel. A második a kultúr-kereszténység, azaz a kereszténység, mint a kultúrának egy része, és a kultúra, mint a kereszténységnek az eleme. Ezt képviseli az Egyház, és a közösségek, de hiába „tanuljuk” meg a vallást gyakorolni, igaz hívő csak az első elem segítségével lehet az ember. Végül pedig a politikai kereszténység, ahol a kulcsszó az ideológia, és amelyben a közéletbe próbáljuk adaptálni az első két elemet. Ennek a háromnak kell egy élő folyamatot alkotni. Az Én, a Mi, és a Mindenki.
Puchard Balázs