Magyar sikerek Strasbourgban

A t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely „Ki számomra Szent József?” alkotói felhívása alapján hirdette meg ez év január 3-án nemzetközi pályázatát a FAFCE Európai Családszövetség. A nemzetközi szervező csapat több hónapos előkészítő munkáját Tremmel Hudik Katalin segítette a t’ARS / T72 színeiben. A rangos nemzetközi pályázaton Magyar Krisztina, Mecséri Ildikó és Sütő György képviselte a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom keresztény képzőművészeti műhelyét. Magyar Krisztina „Szent József álma” c. grafikája a zsűri különdíjában részesült, valamint a mű egyike azoknak, amelyet Strasbourgban, az Európai Parlamentben is kiállítottak. Rajta kívül még két magyar alkotó: Adorján Anna és Szabó Franciska részesült a zsűri különdíjában a június 14-i ünnepségen. A FAFCE kezdeményezésének hála Szent József segítségével a legszebb nyelven, a művészet nyelvén szólalhatnak meg egyetemes értékek Európa szívében: a család, az apaság, a gyökerek, az egymásra figyelés és a szeretet.

A díjátadó gálán és a kiállítás megnyitóján a szervező team tagjaként jelen volt Tremmel Hudik Katalin, valamint Magyar Krisztina mint a díjazottak egyike.

A nyertesek névsora itt található.

Fotók forrása: t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely facebook oldala