Blog

Pálferis EXPO és Buli 11.11-én

Végre egy olyan esemény, amikor minden “pálferi” név alatt futó dolog egyszerre megjelenik és ahol lehet találkozni azokkal, akik anno lefektették az alapokat, vagy épp jelenleg működtetik a közösséget és a mögötte álló infrastruktúrát. Ez lenne a Pálferis EXPO a Szent Margit Gimnáziumban.

13:00 Kapunyitás, érkezés

14:00 Pálferi előadása

15:00 Szünet

15:30 Pálferis ‘alakulataink’ bemutatkozása *

16:30 Kulturális blokk (egyelőre meglepetés ;-))

17:00 EXPO – Standoknál lehetőség nyílik mélyebb ismeretekre, kapcsolatfelvételre a különböző területeinkkel

18:30 Szünet

19:00 Kapunyitás az esti partira érkezőknek

20:00 Tánctanítás

21:00 Díjátadó – Minden évben kitűntetjük azokat, akik munkájukkal a közösséget építik, és valamiben kiemelkedőek.

21:30 Fergeteges party DJ Roby

03:00 Buli zárása

Részletek és jelentkezés

„Illés”-ek lelkigyakorlata

Idén október közepén, szombat-vasárnap került sor a T72 Mozgalom évi lelkigyakorlatára Esztergomban, a Szent Adalbert Képzési Központban. Lelki vezetőnk Gájer László atya volt, aki Illés prófétát hívta meg, hogy legyen kísérőnk ebben a két napban.

Miért pont Illést? Illés Acháb király idején élt a Kr.e. 9. században. Ahogy olvastuk a Királyok könyvét, egyre inkább tudatosult bennünk, hogy korunk sok hasonlóságot mutat Illés korával. A kiválasztott nép elhagyta az egy Isten hitet, idegen istenek imádatába merült, életvitelében a földi élvezetek játszották a fő szerepet. A király felesége, Izebel különösen támogatta Baal papjait, akiknek nagy befolyásuk volt a királyi udvarra és a népre.

Illés, hogy az Úr jelével jó útra térítse a királyt és a népet, nagy szárazságot keltett Izrael földjén. Isten, hogy kimentse ellenségei keze közül, elküldte a Jordántól keletre, a Kerit-patahoz, ahol gondoskodott róla. A patak vizét itta és hollók táplálták. Amikor a patak is kiszáradt, az Úr egy özvegyasszonyhoz vezette Careftába, aki kérésére utolsó lisztjéből és olajából kenyeret sütött neki és akinek szakajtója ezután már nem ürült ki, korsója nem apadt ki többé. Az asszony fia megbetegedett és meghalt. Illés kezében felvitte a ház felső szobájába, ahol lakott, ráborult és kérte Istent, adja vissza lelkét. És a fiú új életre kelt.

Illés idejében alig volt ember Izraelben, aki hitt az Úrban. Baal volt az uralkodó isten a nép között, mondhatjuk azt is, az volt abban a korban a „trendi”. Amit Illés képviselt, az volt az extra, a megmosolyogtató, a régimódi, az elavult hit. Nemde ez van ma is? Hány igaz ember van a mai társadalomban, aki követi az Úr Jézus tanítását?

Ki volt ez az Illés? Nincs nyoma születésének. „Csak” lett a társadalomban, próféta támadt Izraelben. Egyszer csak elkezdődött prófétasága. Az Úr kiválasztotta és megszólította. Illés szimbolikus alakká vált így számunkra már a lelkigyakorlat kezdetén. Ő megőrizte az igaz hitet, ahogy szándékaink szerint mi is őrizzük a mai szekularizált társadalomban keresztény mivoltunkat, katolikus hitünket. Illés idejében a nép vezetői már nem védték meg az igaz hitet. Ezért jöttek létre a prófétai kisközösségek az igaz hit védelmében. Azt mi is érzékeljük, hogy senki sem ért meg minket. Ezért Isten sugallatára visszavonulunk a pusztába, erőt gyűjtünk, Ő pedig gondoskodik rólunk, táplál minket. A liszt és az olaj előremutat, az Eucharisztia irányába. Jézus teste és vére sem fogy el, mindig táplál minket. Ha mi is, mint Illés, ebben az ellenséges, közömbös közegben megvalljuk hitünket, Jézus munkáját folytatjuk a mai viszonyok között. Megéljük néha csüggesztően, hogy aki ma szembe megy a korszellemmel, azt minimum bolondnak, ha nem inkább ellenségnek tartják, mint Illést. Tegyük fel magunknak ezért az alapvető kérdést: elfogadom Jézus Krisztust, tanítását, a hitet? Ha igen, akkor ez a felismerés végzetes számunkra, végzetes sorsunkra. A hit feladatot ad, meg kell mutatnunk a Világnak, hogy Jézusban van az üdvösségünk! Hol a Világ? A saját környezetünkben, mindennapjaink helyszínén: családban, munkahelyen, társadalmi kapcsolatainkban. Sokan válaszolják: hiszek a magam módján. Hangosan mondjuk, kiabáljuk, ha kell: NEM, nem ez a helyes hit, Jézust kövessük, hiszen ebben van üdvösségünk! De szépen mondta VI. Pál: Az Egyház egyetlen feladata az evangelizáció! Ez a mi feladatunk is, itt és most!

Illés története azonban folytatódik. Három év elteltével az Úr parancsára megjelent Ácháb előtt. Oda mert állni eléje, noha tudta, hogy halálra keresi. Illés a Kármel hegyére hívta a népet. Két oltárt építettek és két bikát áldoztak Istennek. Egyet Illés, egyet Baal papjai. Fákra helyezték az áldozati állatokat és az égből várták a tűzet, ami meggyújtja azokat. Hisz az egyezség úgy szólt, az az igaz Isten, aki az égből küldi a segítséget híveinek a tűzgyújtáshoz. Baal négyszázötven papja reggeltől estig egyre hangosabban hívta képzeletbeli urukat, de nem történt semmi. Illés ekkor helyreállította az Úr lerombolt oltárát, az áldozatot háromszor bőségesen lelocsolta vízzel és hangos szóval kérte az Isten segítségét, hogy a nép felismerje ki az igaz Isten és megtérjen. Erre olyan tűz hullott az Úrtól, hogy az áldozat, az oltár porig égett és a víz is felszáradt az árkokban. A nép arcra borult Isten nagysága előtt. Illés Baal összes prófétáját megölette, nem gyakorolt kegyelmet felettük. Kis felhőből rövidesen hatalmas eső kerekedett és megszűnt a szárazság Izraelben.

Illés hitt Istenben, hitt Isten erejében és ezért merte vállalni a megmérettetést Baal papjaival szemben. Mekkora a mi hitünk? Merjük vállalni mi is a megmérettetést? Egyáltalán hogyan lettünk keresztények? Mikor vált ez személyessé számunkra? Gondolkozzunk el azon, hogyan lett Illés prófétává. Megszólította az Isten és küldetést adott neki. Ő vállalta ezt. Elszántsága isteni eredetű volt. Minket is Isten szólított meg. Mindig ő a kezdeményező. Mi csak válaszolunk. “A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” Illés hite sem volt földi eredetű. A mienk sem. Illés a saját területére hívta ki Baal papjait, a Karmel-hegyére. Nekünk is ezt kell tennünk. Keressük saját missziós területünket és ott térítsünk. Szent Ágoston arra hívta fel figyelmünket, hogy hinni csak szabad akaratból lehet. Szent Pál mondja: Állj elő, helyzet van! „Akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással!” Szavunk legyen ugyanakkor korszerű, a mához szóló! XVI. Benedek pápa mutatott rá, hogy a kereszténység mindig integrálta a korabeli vallásokat. Nekünk is képesnek kell lennünk, hogy merítsünk a mai eszmerendszerek hittel nem ellenkező gondolataiból és beépítsük hitünkbe, érvrendszerünkbe. Vegyük figyelembe, hogy a kereszténység egy történeti hit. Isten megszólította az embert, aki minden időben hallgat rá és válaszol neki. A történeti hit az alap. A filozófiai hit minden korban más. De ez mindig integratív volt és az is marad.

Illést Izebel, Ácháb felesége megfenyegette, hogy bosszúja utoléri és ugyanarra a sorsra jut, mint amire a királynő kedvenc prófétái, Baal papjai jutottak. Illés megrettent és újra a pusztába menekült. Isten itt is gondoskodott róla, sült cipóval és friss vízzel táplálta. Negyven napig vándorolt ennek az ételnek az erejéből Isten szent hegyéig, a Hórebig. Elbújt egy barlangban haragosai elöl, de Isten maga elé hívta a Hóreb hegyén. Nem a szélvészben, nem a földrengésben, nem a tűzvészben, hanem enyhe szellő formájában jelent meg neki. És Isten újabb feladatot adott neki. Visszaküldte Damaszkusz felé, kenje fel Arám és Izrael királyát, valamint Elizeust, utódját. Ők elpusztítják majd a hitetleneket, de meghagyja életét 7000 igaznak, akik nem hódoltak be Baalnak.

Illés életében először torpant meg és menekülésre fogta, hiszen üldözte a királynő. Ez velünk is megtörténhet. Ilyenkor tegyük azt, amit Jézus mondott: vizsgáljuk meg hitünket. Ebből merítsünk erőt! Figyeljünk Istenre. nem a nagy kataklizmák jelzik jelenlétét, hanem vegyük észre az enyhe szellőt. Isten ebben van jelen. A hit hasonlít az óceánhoz. Minél mélyebbre megyünk a víz alá, annál jobban elmerülünk a hitben. A felszínen zajló viharok, hullámverések nem jutnak a mélybe, nem befolyásolják hitünket. Nekünk is mélyebbre kell elmerülni a hitben és nem szabad a felszínen ragadni. Isteni ajándék a hit, a remény és a szeretet. Isten szól Ábrahámnak, Illésnek és nagyon sok embernek szólt az idők folyamán. Így szól most nekünk is. Illés olyan irányba indult el, amiről nem volt bizonyossága. Péter apostol kilépett a csónakból és elindult a vízen járva, Jézus szavára Jézus felé. Tudott járni a vízen, de amikor levette tekintetét Jézusról, süllyedni kezdett. A csónak Péter komfortzónája, amit Jézus hívására elhagy. Ki tudunk mi is lépni a saját komfortzónánkból, ha Jézus hív minket? Isten olyan egyszerű, mi tesszük bonyolulttá. Közel van hozzánk, csak mi gondoljuk távolinak. Ő a reális dolgokban, az eseményekben van, mi pedig az álmok, a lehetetlen utópiák között keressük.

Ismerjük fel Istent az enyhe szellőben, ami megjelenik életünkben és kövessük szavát, útmutatását!

Ez legyen a mi feladatunk!

 

Esztergom, 2017. október 14-25.

Lejegyezte: dr. Jávor András, T72 Mozgalom, Egészségügyi Munkacsoport

A Bálna gyomrában

…aki éltét hazugságba veszti,
a boldogságtól magát elrekeszti.

/Babits: Jónás könyve/

 

Négyszáz ember gyűlt össze szeptember 30-án a dunaparti Bálna gyomrában, hogy Babits Mihály szavai szerint szembe nézzen önmagával és őszintén beszéljen a Világról, a Teremtésről, annak jegyében, ahogy a költő szavaival az Úr mondja: „Te szánod a tököt, és én ne szánjam Ninivét?” Lám, Jónás a hal gyomrában megérti, hogy őmiatta volt a vihar. Ideje nekünk is szembenéznünk ebben a viharos világban a magunk felelősségével.

A szervezők, a HÁLÓ Egyesület és a 72 Tanítvány Mozgalom azt a célt tűzték maguk elé, hogy Ferenc pápa Ladato si’ enciklikája nyomán és szem előtt tartva az ENSZ Fenntartható Fejlesztési Céljait, számba veszik a közeljövő egyházi és világi feladatait. A szervezésben társuk volt a Naphimnusz Egyesület, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, a KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban), az Ökogyülekezeti Mozgalom és az Ararát Természetvédelmi Munkacsoport. Az egész napos konferencia fővédnökségét dr. Erdő Péter bíboros, prímás és Tarlós István, Budapest főpolgármestere vállalta. A rendezvény címe a Ladato si’ enciklikát idézve: „Nem valami szabadon választható feladat!”

Hosszú lenne az előadókat és hozzászólókat felsorolni, csak példaként mégis említsük a legismertebbeket! Erdő Péter főelőadásához kapcsolódva meghallgathattuk Baritz Laura nővért, aki a közelmúltban vette át a XVI. Benedek Vatikáni Alapítvány Tágabb értelem című pályázatának egyik első díját. (Az alapítvány által meghirdetett pályázatra 376 pályamű érkezett – az ő dolgozata a Tanítás kategóriában kapott elismerést.) Utána Náray-Szabó Gábor akadémikus, majd a Máltai Szeretetszolgálat részéről Vecsei Miklós előadása következett. De feszült figyelmet keltett az oktatásról szólva Victor András is, vagy Dávid Beáta, aki a családok helyzetéről beszélt. S mielőtt Dabóczi Kálmán lelkiismeretünkhöz szólóan összefoglalta volna a nap gazdag tanulságait, Navratil Andrea a még este is népes hallgatóságnak szinte hátborzongatóan szép csángó énekekben imádkozott: a Kyrie eleison és a Miatyánk zengése töltötte meg a Bálna nagytermét.

Ennyi lehetne a konferenciáról szóló sajtó-tudósítás. De mi az a többlet, amit a résztvevők magukkal vihettek, s ami még napokig a lelkükben zúgott? (S amit a magyar sajtó mégsem méltatott figyelemre! Sőt hangulatkeltésre próbált felhasználni.) Egyáltalán, mi az, ami nem szabadon választható, hanem – mint Márfi Gyula veszprémi érsek levelében hangsúlyozta, kötelező feladat? Ez a „teremtésvédelem”.

8 éve már, hogy szeptember-október határán megüljük a Teremtés Hetét. Annyi mindennek van már világnapja, ünnepe, de vajon milyen gyakran gondolunk rá, hogy hajdan, az Idők kezdetén, az Úr megteremtette ezt a csodálatra méltó világot.

Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem nevednek szerezz dicsőséget! […] Az ég az Úr ege, a földet az emberek fiainak adta. (Zsolt 115)

Hogy úgy történt-e, amint az írva vagyon, senki sem tudja. De hogy kicsiben és nagyban, a muslicáktól a fekete lyukakig minden hihetetlenül bonyolult benne, és mégis tökéletesen stimmel, ezt nem lehet vitatni. A teremtés a Teremtőt utánozza, és túlszárnyalja az anyagot. Csak egyetlen példa: az ember minden sejtjének 50.000 kapcsolata van! A teremtett világ tehát az Isten képmása, aminek védelme szent kötelességünk.

A teremtésvédelem, mint kifejezés és mint fogalom, nagyon hasonlít a környezetvédelemhez. De több annál! S ezzel a többlettel minőségileg más is. Hiszen most már nem a magunk hangyányi létéről, hanem Isten alkotásáról van szó.

Miért kell hát a teremtést védeni?

János evangéliumában olvassuk: Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta (Jn3.16). Az Isten az ember révén az egész világot szerette! – hívta fel a figyelmet Erdő Péter. – Az embert a maga képmására teremtette, és rábízta a Földet. Ezzel a megbízással és felhatalmazással életbe léptette az erkölcsi rend egészét is. Ám az ember bűnbeesése ugyanakkor rávilágít az ember és természet közötti feszültségre is. A világért viselt felelősségünknek, így a környezetvédelemnek is tehát a hit a legfőbb motivációja.

Laura nővér egy szemléletes torta-hasonlattal élt. Elanyagiasodott gondolkodásunk úgy szemléli a világot, hogy a torta tésztája az anyagi világ. Erre kerül krémként a környezet, s legfelül a hab – ez az erkölcsi, etikai díszítés. Az őt követő előadók aztán nem győzték sorolni azokat a beteges tüneteket, amik életünk minden területén éppen ebből a szemléletből, életmódból sarjadzanak. De fordítsuk meg ezt a tortát! – mondja Laura nővér. – Hiszen az ügyes cukrász a habból is tud torta-alapot készíteni. Legyen életünk alapja az etika, ami evilág feletti téglákból épül fel, erre építsük a környezettel való kapcsolatunkat is, és ha csak mindezek után soroljuk anyagi igényeinket, akkor lesz a mi létünk és unokáinké is fenntartható. Hiszen a javakat már az ókori filozófusok is úgy osztályozták és minősítették, hogy a hasznos jók és az anyagi jók csak eszközök a cél, az erkölcsi jó eléréséhez. Mit tanítanak erről a vallások? A Bibliából is ismerjük a választ: az ember feladata őrizni és művelni a Földet. Ma már közgazdasági és szociolológiai felmérések igazolják, hogy emberi céljaink és boldogságunk forrása nem a mágikus GDP, hanem emberi kapcsolataink minősége. A gazdaságban is a hitből fakadó helyi megoldásoké a jövő.

De ugyanez érvényes a műszaki eljárásokra, a technika és tudomány minden területére. Jobban ki kell emelni a gazdaság lelki tényezőit, és mindig mindenben Istennel együtt, vagy legalábbis az Ő akaratával összehangoltan kell cselekednünk.

Őrizni és művelni a Földet. Hiszen ha úgy szerette Isten a Világot, hogy egyszülött fiát adta érte, akkor miként lehetne bármi okunk azt tönkretenni? Az őrzés és művelés mércéjéül dolgozták ki az ökológiai lábnyom módszerét. Riasztó adat, hogy ma a fejlett országok lábnyoma három-ötszöröse annak, amit a Föld népessége alapján megengedhetnének maguknak, s csak a legszegényebb afrikai és délamerikai országoké marad ez alatt az érték alatt. Pedig azt is kimutatták már, hogy a legboldogabb országok éppen Dél-Amerikában sorakoznak!

És azt is mondja az Úr: Ne csinálj hamis isteneket!

Ám nézz körül a mai világban! Még az isten háta mögötti kisvárosokban is a főtéren, az elnéptelenedett templom körül ott csillog-villog három-négy bankfiók. Pedig micsoda örök és kamatmentes erőforrás a templomban mindig jelenlévő Szentség!

Sok előadás sürgette a paradigma-váltást. Persze mindegyik a maga szakterülete szerint, vagyis nyilvánvaló, hogy a sok-sok szál mindegyikén mélyreható változásokra van szükség. Így visszagondolva nem is tudható, hol és mivel kellene kezdeni. De hát minden hosszú út egy kis lépéssel kezdődik.

Így van ez az egészségünkkel és egyészség-ügyünkkel is. A jelenlegi kép igencsak elszomorító. De a teremtés Isten ajándéka – emelte ki Jávor András államtitkár – és mi részei vagyunk a teremtett Világnak. Minden ember Isten ajándéka, önmagáért és örök életre. Szerinte nem a túlnépesedés a gond, hanem a pazarlás! És azt is hangsúlyozta, hogy a mai generációt nem nevelték felelősségre, sőt technokrata szemléletünk szerint ma már bármit megtehetünk. Torz szemléletünkre megdöbbentő példát is hozott. Egy tanácskozáson mondta el egy katolikus pap, hogy a szentgyónásban a hálapénzről (évi 76 milliárd!) alig esik szó, pedig az is korrupció.

A váltáshoz, megtéréshez életmódváltásra van szükség. Ennek egyik fontos eszköze a nevelés, bele értve az önnevelést, ami élethosszig tart. Mert sajnos a modern embert nem nevelték felelősségre. De Isten a Kozmoszt jónak teremtette, ezt őrizni magától értetődő feladat. És mindennap adjunk hálát a Világért, az élőlények közösségéért! Amint Szt. Ágoston, Szt. Ferenc és Kálvin egybehangzóan mondja: Ne restelkedjünk gyönyörködni ebben a Világban! Legyünk mértéktartók és egyszerűek! A lemondás ajándékozás, az ajándékozás tettre váltott szeretet! Mai gondjainkért így igen nagy a modern ember, a fogyasztók felelőssége.

Vecsei Miklós megdöbbentő példákkal és képekkel illusztrálta a szegénység kiterjedését és mélységeit. A hajléktalan Jézus szobrával kezdte. A bronzot az utca népe fényesre simogatta. Aki szeret, s akit szeretnek, nem lesz hajléktalan. Ha tehát hajléktalannal találkozol, kérdezd meg a nevét, hiszen nagy titok az ember, s legközelebb már nevén szólítsd! Majd bepillanthattunk a szegénység legsötétebb otthonaiba is, és láthattunk gyermekarcokat. Magyarország 300 legszegényebb falujában ugyanis több gyerek él, mint a négy nagyvárosban összesen! De lehet-e olyan otthonból felemelkedésnek indulni, ahol a csecsemő, padló híján, még mászni sem tud?

Ő magyarázta meg a szükség fogalmát is., utalva Czuczor-Fagarasi szóelemzéseire. A szükség szó gyöke a szűk, és úgy-e a Szentírás is azt tanácsolja, hogy válasszuk a szűk kaput, az vezet Isten országába. Végül Vecsei sok-sok filmkockát lepörgetve feltette a kérdést: Akarjuk-e felismerni Jézust a szegényben?

Szembesültek a hallgatók a családok krízisével is. Dávid Beáta hangsúlyozta, hogy a társadalmi közeg mindenkire hat, ha észrevétlenül is, és az erózió a vallásgyakorlók között is megdöbbentő. Fontos igazság, hogy a családi élet a családban tanulható meg leginkább. De ha az iskolában mindenütt lenne családóra, az ott tanultak éles helyzetekben később is „bevillannának”.

Victor András azt emelte ki, hogy a szükséges ismeretek és a működő képességek, készségek csak akkor hasznosulnak, ha pozitív attitűd vezérli őket. A Szentírás elolvasása például még nem tesz hívővé. Másrészt gondolkodásunk nagyon sarkított, pedig az ellentéteknél fontosabbak a párhuzamosságok, kiegészítések és árnyalatok. Legyőzni a másikat, vagy együttműködni? Mit tanít a Kolping iskola? Légy kiváló szakember! Légy jó családtag! Légy jó keresztény! Légy a társadalom építője! Felelősség és szolidaritás! Döntéseidben szabad vagy, de tiéd annak minden felelőssége is!

A konferencia legtöbbször említett szava talán az ökológiai megtérés volt. Ennek definícióját végül Navratil Andrea, az énekes adta meg, amikor azt mondta, hogy ő, noha végzett biológus és ökológus, ezt népdalgyűjtő útjain Moldvában tanulta meg. A százéves pruszlikot, amit a színpadon is viselt, onnan hozta. Az ottaniak ma is úgy élnek, hogy a természettől csak annyit vesznek, fogadnak el, amire szükségük van, s ők ezzel boldogok.

A mai civilizáció, a ma embere kirabolja a Föld erőforrásait, pusztítja a természetet. Felelősséget és szolidaritást nem vállalva csak önmagára gondol, s nem törődik felebarátaival. Elhiszi, hogy bármit megtehet. Ennek következménye az elmagányosodás, a mindent elöntő szemét, a járművek napról napra növekvő áradata. Mindez pedig már a Föld életének, működésének alapvető rendjét, létformáit veszélyezteti, amit a klímaváltozás jelensége foglal össze. Íme a teremtett Világ és az emberiség felgyorsult eróziója.

Mit tehetünk, mit kell tennünk, hogy elkerüljük ezt a sötét jövőt? De inkább így tegyük fel magunknak a kérdést: Én mit teszek, te mit teszel, hogyan változtatok, változtatsz az életeden?

A konferenciát záró kerekasztal vendégei, Beer Miklós, Gáncs Péter kissé meglepetve válaszoltak: csapvizet iszom, gyalog járok. De fogyasztói világunk oly sok csábítással vesz körül bennünket, hogy folyamatosan mondhatjuk újra meg újra az imát: Ne vigy minket kísértésbe!

Alázat, szeretet, mértéktartás és megelégedettség! Kérjük Istent, hogy erre tanítson meg minket és korunk emberét.

Molnár László Aurél

A konferencia üzenete

Egyházunk, egyházaink társadalmi tanítása általános érvényű tanítás, mint ahogy a tízparancsolat is általános érvényű. Minden korban ugyanaz, minden korban igaz, minden emberre vonatkozik. A társadalmi tanítás a történelem sodrában új és új helyzetekben kell, hogy eligazítást adjon, új és új körülmények közt kell alkalmazni. Nem maga a parancsolat, nem maga az erény változik, hanem gyakorlásának módjai, lehetőségei. A világ teremtettsége, a javak általános rendeltetése, a szolidaritás, önzetlenség, szelídség vagy épp a bátorság értéke nem változik, de vonatkoztatásuk, alkalmazásuk lehetőségei és keretei igen. Ezek tekintetében, a keresztények, és minden jóakaratú ember eligazítására adtak tanítást korábbi pápai megnyilatkozások is.

Tovább >>

Fotók

A képtár a linkre kattintva érhető el.

Sajtószemle

Végleges konferenciakiadvány

Támogatók

Az S4 szeptemberi programja

Kedves Barátaink!

Új, izgalmas programokkal várunk Titeket a megújuló a S4-ben!
De mielőtt ezekre térnénk: önkénteseket keresünk az S4-be! Hála Istennek, egyre gazdagabb a programkínálat a Háló Kulturális és Közösségi Központban, ám, hogy jó házigazdák lehessünk, Rátok is szükség van! Ha tehetitek, kérünk Titeket, szánjatok pár órát a Hálónak! (Otthonról végezhető feladatok is vannak!)
Ha számíthatunk Rád, itt jelezheted: https://goo.gl/forms/6U01GOJB6IDfISGi1
Azt is köszönjük, ha a felhívást (csatolt pdf) megosztod ismerőseid, barátaid körében vagy kapcsolódó levlistákon! Köszönjük!
Szeptember 13-án, szerdán 18 órától Csíki emlékek a belvárosi rengetegben!
Az egy hónapja befejeződött XVI. Háló-táborról hallhattok és láthattok képes beszámolót. Gyertek el, ha kíváncsiak vagytok, mi várható még idén a Háló és az S4 programjaiban! A helyszínen Csíki sörrel várunk mindenkit. Az első 10 regisztráló az első sörre a vendégünk!:) https://goo.gl/forms/ NVHGAHoKJbJKAu4f2

Nyolcalkalmas vitaest indul szeptember 14-én 18 órától az S4-ben a SZEMlélek értékmagazin és a Háló közös szervezésében. Első meghívott vitapartner Gundel Takács Gábor, akit arról faggat Gégény István, hogy “Mik a válaszaink a megújulás kérdéseire?”.

http://szemlelekblog.hu/

További részletek hamarosan!
Szeptember 16-án az érzékszerveinkre ható szakralitás beköltözik az S4-be! Az ARS SACRA Fesztivál kiemelt eseménysorozata egy héten át (szept. 23-ig) mindennap izgalmas programokkal várja az érdeklődőket: lesz borkóstoló, fotókiállítás, könyvbemutató, kóstoló a bakonybéli szerzetesek termékeiből, előadások, Jókai Anna-emlékest. Részletes programok az Ars Sacra oldalán.
Szeptember 25-én 18 órától folytatódik Szántai Lajos előadássorozata az S4-ben, A mindenséggel mérd magad! címmel.