Karácsonyi tobzoska

Mwanzában, Tanzánia második legnagyobb városában a Viktória tó déli partján még a szenteste napján is pezsgett a karácsonyi vásár az utcákat benépesítő mikulásokkal (akik között már jó ideje szép számmal akadtak muszlimok is) és a betlehemezőkkel. A Makaburinian utcai csapatot egyfelől szukumák, nyamvézik, haják és maszájok, másfelől katolikusok, presbiteriánusok, lutheránusok, pünkösdiek és muszlimok alkották. A csapat élén angol szokás szerint a Santa Claus (vagyis a Mikulás) vonult, itteni szokás szerint teveháton (és maga a csapatfőnök Godfrey alakította). Őt a pásztorok követték (Cassim, Jesco, Tom, Zainabu), utánuk jött a szentcsalád, Mária szamárháton, akit József vezetett kötőféken (szokás szerint egy Mariam és egy Joseph alakította őket, Mariam ölében alvóbaba Jézuskával). Ezután a napkeleti bölcsek következtek Kelvin mint Gaspar, Omari mint Melichor, Hamisi mint Balthazar), végül a zenészek (Ezekiel, Jennifer és Ibrahim). A sort a két kongói menekült, Nkuku és Tatutu zárta. Nkuku a faluját és családját előpusztító terroristák elől menekült át a kongói Lualabából, iskolatáskájával, mobiltelefonjával és az akkor még csöppnyi Tatutuval. Mivel Kongóban arrafelé a swahilit beszélték, az iskolában meg a franciát, új hazájában Nkuku a szuahélit és az angolt tanulta szorgalmasan, de ezeken még csak énekelni tudott, a betlehemezésben is csak így vett részt.

Tatutu a tobzoskák (Pholidota) rendjébe, a tobzoskafélék (Manidaé) családjába tartozó tömpefarkú tobzoska volt, aki tudományos nevét (Smutsia temminckii) Coenraad Jacob Temminck holland zoológusról kapta (akinek a nevét rajta kívül még a csókos gurámi, a kucsmás szalakóta és a repülő róka is viselte). Őróluk Tatutu Nkukutól szerzett tudomást, ugyanis közülük ketten is, akárcsak Tatutu, szerepeltek a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján, akikkel Tatutu nagyon szeretett volna személyesen is megismerkedni, ám ők, sajnos, dél-amerikai és indonéziai illetőségűek voltak, így megmentője csak mobil telefonján tudta neki megmutatni. Világszövetségi védettségük és Harry hercegnek (mint a gyámoltalanok és a tobzoskák védelmezőjének) kampánya ellenére is a tobzoskáknak mind a hét faja végveszélybe került, ugyanis a tobzoska szarupikkelye nagyobb üzlet lett, mint a heroin vagy az elefántcsontkereskedelem. Miután az ázsiai állományt alaposan megtépázta az orvvadászat, az állatkereskedők és vadászok figyelme Afrika felé fordult, és annak ellenére, hogy Kongóban is szent állatként tisztelték, a zsákmányukat Kínába csempésző kongói bandák a legszigorúbb büntetések ellenére is megtizedelték őket, köztük Tatutu egész családját. A rendkívül jámbor, páncélosan is védtelen öves állatok pikkelye ugyanis a kínai hagyományos gyógyászat szerint gyakorlatilag mindent meggyógyítanak: ugyanúgy jók az asztmára, mint a puffadásra, a kelések és az ízületi gyulladások kezelésére, még a rák kezelésére is alkalmasak, de még a hisztis gyerekek megnyugtatására is. Okos telefonjáról Nkuku még arról is értesült, hogy a nemzetközi állatvédő szervezet (a TRAFFIC) szerint még egyes kínai kórházak és gyógyszergyárak is vásárolnak az állatokból a feketepiacon. Természetesen az sem volt titok Tatutu előtt, hogy a római katolikus Nkuku mindennap egy tized rózsafűzért imádkozik őértük, tobzoskákért. Ő pedig, cserébe, Nkukuért.

Tatutu természetesen Mwanzában látott életében először mikulást és karácsonyfát. És amikor ez egyik karácsonyfán megpillantotta tükörképét, a tobozt, nem győzött ámulni-bámulni. Nkuku észrevette ezt, és elhatározta, hogy magával viszi őt betlehemezni. Mint a régi vallásosságú tanzániai pásztornép körében szent állatot, a keresztény és muszlim betlehemezők is lelkesen ajnározták Tatutut, és karácsonyi tobzoskának becézték. Hátha még tudtak volna arról, hogy Tatutu (megmentője vallását követve) karácsonyi imákat fabrikál saját örömére és a megtestesülő Ige dicsőségére.

A Makaburinian utcai betlehemező banda a hagyományosan megverselt evangéliumot már néhány éve bongo flava kísérettel énekelte, ami afféle tanzániai hip-hop volt, vagyis az amerikai hiphop, a reggae, a R&B, az afrobeat és helyi hagyományos zenék lenyűgöző keveréke, ami egyaránt megnyerte minden nemzedék tetszését, és ami már templomokban is elhangzott. Ennek is köszönhetően mindenütt számosan vették körül őket, ahol csak megálltak megosztani az örömhírt. Tatutunak is jutott bőven az elismerésből. Bár Nkuku elhatározta, hogy ha Tatutu felcseperedik, visszaengedi őt övéi közé a kongóinál békésebb tanzániai rengetegben, de már előre látta, hogy ez, bizony, nehezére fog esni mindkettőjüknek. Lukács evangéliuma szerint énekelték a születést, az angyalokat és a pásztorokat, Máté szerint a napkeleti bölcseket.

Amikor már közeledett a szenteste, és az utolsó állomáson belekezdtek, és azt énekelték, hogy „Egyszer csak ott állt előttük az Úr angyala és beragyogta őket az Úr dicsősége”, akkor valóban ott termett az Úr angyala és beragyogta őket az Úr dicsősége. Éppen úgy, ahogyan mindig is elképzelték. És mint a betlehemi pásztorok, ők is nagyon megijedtek, pedig az angyal egyáltalán nem volt félelmetes, csak fenséges, de nagyon. „Ne féljetek! ― szólt az angyal. ― Mert nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Most annak az éneknek kellett volna következnie, hogy „Egyszeribe mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt”, de cseppnyi hang nem jött ki a torkukon és hangszereiken, ugyanis egyszeriben mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent e szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön az Istennek tetsző embereknek.” Ezután az következett volna az, hogy „Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe”, de az angyalok ezúttal maradtak. Ráadásul minden betlehemező mellé jutott egy, még a tevének, a szamárnak és a Tatutunak is lett saját angyala. Bárki, bármi és bármilyen is volt, ugyanolyan angyala lett. Ezután az angyalokkal együtt folytatták: „A pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el betlehembe, hadd lássuk, ami történt, amit az Úr tudtunkra adott”. Amikor befejezték, az angyalok áldó mozdulattal lehelletfinoman megérintették a betlehemezők arcát. Amikor Tatutu angyala csodaszépen leguggolt védencéhez, a tömpefarkú tobzoska valami súgott védangyalának. Ekkor összesúgtak az angyalok, majd körbevették a két kongói árvát, és soul reggae hangzásban így énekeltek Tatutu karácsonyi imáját:

Páncélos vagyok, de nem vitéz,
vicsorítanom sincs mivel.
Fura és zárkózott vagyok.
Mert titkot őrzök, és el is árulok,
mert fenyőtobozhoz hasonlítok:
fenyőtobzoska,
karácsonyi tobzoska,
pikkely-pengető kobzoska.
Jöjjél már, Jézuska!

Aztán még egyszer elzengték, harmadszorra pedig ― miután az angyalsereg csodaszépen felreppent ― már a két árvát körbeölelő Istennek tetsző emberek folytatták, énekelték, dobolták, pengették, táncolták.

Kamarás István OJD