Reflexió Henri Boulad, az „Egyház szabadesésében” elmondott gondolataihoz

Henri Boulad SJ: Tévedés volt a II. vatikáni zsinat?

Valóban izgalmas kérdés: Miért van ez a válság?

Kijelentéseivel egyetértve különösen is kiemelem legfontosabb megállapítását, vagyis, hogy az Egyház 400 évvel ezelőtt nem vette észre, hogy gyökeresen változik a világ, amire reagálni kellene: „A trentói zsinat szellemében megmerevedve, ragaszkodott egy alapvetően hierarchikus, konstantini, birodalmi teológiához, pasztorációhoz, intézményhez.”

A fő probléma és csapás tehát a konstantini fordulattal következett be. Egyáltalán nem áldás volt, hanem csapás, mert az üldözések megszűntek, de a császári hatalom fogságába esett az Egyház, pedig Urunk Jézus világosan megmondta, ha „engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”. Konstantin óta újra és újra a hatalom fogságába esünk.

A zsinat nem négyszáz évet késett, hanem Nagy Konstantin óta van „szabadesés”. Azóta is a hatalomvágy, a dicsőségvágy és a birtoklási vágy pusztítja az Egyházat. (Már az apostolokat is megkísértették ezek a vágyak.  A „lábmosás”, helyre tette őket.)

Talán a „400 év” abban az értelemben igaz, ahogy egy kedves tudós ismerősöm mondja: Ha a Föld (nem geometriai középpont) és a Nap körül forog, ez nem baj, de mégis KÖZPONT, mert itt jelent meg, itt lett emberré Jézus Krisztus az Ember Fia!

Ha Galilei megállapításához ezt hozzátette volna az Egyház egy zsinati kijelentéssel, visszabillenthette volna a közösséget a konstantini csapdából, és jézusi pályára állíthatta volna.

Amióta kialakult a szokás, hogy a „konstantinok hívják össze a zsinatokat” (még ha jó szándékkal is), valami mindig félrecsúszik. A zsinatokat, ha igazán jó zsinatok voltak, a Szentlélek Úr Isten hívta össze, nem államfők, fejedelmek, vezérek és császárok!

Miért van ez a válság? Mert az ember azt hiszi, hogy ő az Isten!

Mindent mi akarunk, megmondani, meghatározni, KIOSZTANI a Konstantin óta bennünk munkáló hatalomvágy és dicsőségvágy által.

Még az Eucharisztia fölött is mi akarunk uralkodni, rendelkezni!

Ki mutathatja be, ki veheti magához, mikor, hol és miként, milyen módon.

Jó lenne, ha valamit kihangosítanánk a Szentmisében:

„Uram, Jézus Krisztus, szent tested és véred vétele ne váljék ítéletemre és kárhozatomra, hanem jóságodból szolgáljon lelkem és testem oltalmára és gyógyulására.” 

Mert aki eszik ebből a kenyérből, iszik és ebből a kehelyből, saját maga mond ítéletet önmaga fölött! Nem nekünk kell hatalmaskodni és ítélkezni! Lelkünk állapota mond majd ítéletet fölöttünk.

Konstantin óta gyilkolásszuk egymást az igazság nevében, széttépve Krisztus köntösét, Egyházát.

Mert:

„Valami nincs sehol
mert az emberből hiányzik valami
mert az Egészből hiányzik valami
a Mindenségből hiányzik valami
a Világból hiányzik valami

Újrakezdeni mindent e világon,
megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol
újra hiteti, hogy eljön
valami, (VALAKI), valamikor, valahol…

(Váci Mihály: Valami nincs sehol)

„Ítéljétek meg magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amit megáldunk, ugye, Krisztus vérében való részesedés? S a kenyér, melyet megtörünk, ugye, Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesedünk. (…) Tehát akár eszünk, akár iszunk, vagy bármi mást teszünk, tegyünk mindent Isten dicsőségére. Se zsidót, se pogányt, se az Isten egyházát meg ne botránkoztassuk.”

Hofher József SJ