Lk 10, 3; 10,16 – avagy: lét, szám, gondolatok

329 tanítvány[1]. Nagy felelősség, nagy lehetőség.

(A spártai hopliták csak háromszázan voltak Thermopülainál…)

Bíboros úr – eredetileg – arra hívott meg minket (mára immár mind a 329-ünket!), hogy Jézus nevében beszéljünk az embereknek a társadalomról, az emberek szűkebb és tágabb köreiről.

Az üzenetünk forrása Jézus (minden forrásunk Belőle fakad), a speciális karizmánk pedig sziklára építeni házakat. “Aki tettekre is váltja”[2] – erről van szó, hogy tudniillik mit értünk a gyakorlatban az örömhíren, a Gonosznak való parancsoláson; hogyan ismerhetjük fel a gyakorlatban, hogy Isten országa közel van hozzánk, tehát köztünk van, hogy hogyan gyógyíthatjuk nem elvileg hanem gyakorlatilag azt ami nem jó, hogyan győzzük le ténylegesen a rosszat jóval. Ezt, az örömhír alkalmazását az emberek mindennapi viszonyaiban, foglalja össze a katolikus (keresztény) társadalmi tanítás. A társadalmi tanítás a “részletes kiviteli terv”, “technológiai leírás”, “protokoll”: a mi feladatunk abban segíteni hogy a munkások (bibliai képzavarral: a szőlőmunkások[3]) először is megértsék, azután pedig ennek alapján dolgozzanak, a gyakorlatuk ezt a tervet valósítsa meg. Vigyázat: ettől még mi nem a Megbízó vagyunk, hanem magunk is munkások, legjobb esetben “csoportvezetők”…

Ahhoz, hogy a Terv megvalósítását szolgálhassuk, először nekünk magunknak is meg kell azt értenünk. Ehhez alaposan át kell tanulmányoznunk, azután meg kell beszélnünk a Tervezővel, és meg kell beszélnünk egymással is, hogy ugyanúgy értsük a dolgokat, ne keveredjünk egymás között-egymással ellentmondásba. A T72 teendője tehát továbbra is ez:

1) ki-ki maga is vegye elő a Társadalmi tanítás kompendiumát (ideértve az ennek kiadása óta keletkezett olyan szövegeket, amelyeknél kifejezett, vagy egyébként világos hogy annak újabb részeit alkotják, mint pl. a Lsi’) és tanulmányozza; mindezt különös figyelemmel arra az öt területre ami kiemelt;

2) tartsunk egyénileg és közösségben olyan alkalmakat, amikor avatott vezetéssel a Szentlélek segítségét kérve próbáljuk jól megérteni a teendőket, eligazításokat;

3) végül és legfontosabbként – hiszen ezért történt a felkészülés – lépjünk fel szóval és példával a Terv megvalósulásáért.

Mind a 329-en. És elsősorban az öt kiemelt területre összpontosítva: hogyan üzenjünk egymásnak és másoknak? hogyan szolgáljuk, gyógyítsuk családjainkat? hogyan szolgáljuk, gyógyítsuk betegeinket? hogyan szolgáljuk, gyógyítsuk a nemzetek közötti együttműködést, elsősorban Európában? hogyan szolgáljuk, állítsuk helyre a teremtés eredeti harmóniáját a teremtmények egymás közti viszonyaiban, ember és ember, és ember és nem-ember közti viszonyokban egyaránt?

Elgondolkodtató kérdések – elgondolkodtató időkben…

A mostani időszakban hirtelen-váratlan közelebb kerültünk egymáshoz mi emberek, mert egyre kevésbé az esetleges, és egyre inkább az alapvető vonásaink, viszonyaink kerültek előtérbe. Biológiai valónk, “szorgos szerveink, kik újjászülnek napról napra[4]” egyszerre hála és aggódás tárgyai. Támogatjuk immunrendszerünket, védjük légzőrendszerünket, tudatosítjuk létüket, kilétüket, hasznukat, állapotukat, a test függőségét tagjaitól[5]. Tudatosítjuk életkorunkat, változásainkat, szerepeinket, értékeinket. A kövek, amiket a mai világ könnyen félretesz, érdeklődésünk és figyelmünk központjába kerülnek, legalábbis ami öregjeinket illeti. (Elmondhatjuk-e ugyanezt a kirekesztettekről, azokról, akik nem életkoruk miatt vannak félredobva?)

A mostani időszakban mintha érteni kezdenénk: vannak fokozatok, vannak lényeges és lényegtelen dolgok. Enni kell, lakni kell, alkotni kell, értelmesen és békésen kell töltenünk napjainkat, tanulnunk kell, változtatnunk kell, s mindennek során bensőnkben újjá kell születnünk. A másik ember a legfontosabb (nem a tárgyak, nem a pénz), és az én életállapotom és az ő életállapotának viszonya, dialógusa fogja megmondani – Caritas in veritate, valóság-alapú szeretet! – hogy hogyan szerethetek helyesen, hogy hogyan kell engem most helyesen szeretni.

Vegyük észre: a mostani időszak egyetlen óriási lelkigyakorlat! Igen. Elhagytuk hétköznapjainkat. A többség lelassulva, kisebb részünk túlfeszítve, de mégis mindnyájan más- vagy többlet-terheknek is kitéve, új élmények sodrában próbáljuk (át)rangsorolni azonnali és távlati teendőinket. Hol van minderre a Terv? Van erre is Terv? Erre az időszakra, s ami utána jön, is vonatkozik A Terv?

Szorult helyzetünk értetlenségében Megbízónknak panaszkodunk: “Valaki leállította az építkezést, Uram, a mi építkezésünket! Volt vele valami gond? Jött reklamáció, felszólamlás, panaszkönyv-bejegyzés, kifogás a mi kiváló munkánkkal kapcsolatban? Jött? Kitől? Ja, hogy hajléktalanoktól, cigánysorokról, afrikai fémbányákból, indiai roncstelepekről, amazóniai indiánoktól, fogyatékosok gondozóitól, furcsa nyelveken beszélő, rossz helyen lakó kis keresztény csoportoktól, szegény ördögöktől akik képtelenek voltak a viharok, árvizek elől eltakarodni, kisvállalkozóktól, feketemunkát vállaló idegenektől, prostiktól, analfabétáktól, szenvedélybetegektől? Mit értenek ezek A Terv-hez? Lehet ezeket komolyan venni?

Jött másoktól is? Ja, hogy égtől, földtől, esőtől, hótól, jégtől, Naptól, széltől, tűztől, víztől, fűtől-fától, virágtól, hangyától, bogártól, lepkétől, fecskétől, gólyától, pacsirtától, verébtől, búzától és konkolytól, fügétől és tövistől, hegytől és pusztától? Bocsánat – ők hogy szólhatnak egyáltalán bele? Ők a tárgy, nem? Ők nem alanyok, nem lehetnek azok, ez nem lehetséges, Uram!

Most komolyan: ezért, ezekért érdemes volt egy ilyen komoly, nagy építkezést leállítani?? Komolyan gondoltad, Uram??? Miért?”

“Ja, hogy Te pont mostanra egy lelkigyakorlatot akarsz! Na jó, persze, mi is szoktunk beiktatni, tudjuk mi, hogy néha kell. Amikor befér, amikor nincs más fontosabb. Na de pont most! Mikor ennyire dolgozunk. És ekkorát!?! Most terveztük az Eucharisztikus Kongresszust, rajta vagyunk a projekten ezerrel, az miért nem volt elég? Muszáj most ezt a monstre méretű, globális elvonulást? És ilyen hosszan? Jó – és mi a téma?? Mit mondasz – hogy a Terv?? A Te Terved???

De hát itt van a kezünkben, egész nap ezen dolgoztunk eddig is!!

Hogy ez nem az?? Valaki eljött amíg aludtunk, bóbiskoltunk, és kicserélte? Hogy már rég nem az eredetivel dolgoztunk?? Hogy homokon állnak az épületek?? Hogy elvesztettük a Tervedet – keressük meg, vegyük elő, poroljuk le, beszéljük meg Veled, értsük meg újra, nézzünk körül, aktualizáljuk?

Azt mondod, hogy Te mindenesetre ott leszel, már itt is vagy, rendelkezésünkre állsz?

Hogy elkezdődött a lelkigyakorlat?”

329-en vagyunk lelkigyakorlaton?

Nyolcmilliárdan vagyunk lelkigyakorlaton?

Hol a só, és hol a leves? Hol a kovász, és hol a tészta?

Ízesnek fog bizonyulni a só? Jónak a kovász?

Zlinszky János
a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom vezetősége nevében

[1] A legutóbbi elektronikus kérdőíves visszajelzések alapján 329-en valljuk magunkat a T72 mozgalom tagjainak.

[2] Mt 7,24

[3] Mt 20, 1-10

[4] József Attila: Óda

[5] V.ö. 1Kor 12, 12-30; Róm 12, 4-8;