Kivonat: Áprilisi Mérnökkör találkozó alkalmával Blanckenstein Miklós püspöki helynök, az esztergomi szeminárium rektora a keresztény katolikus értelmiség fejlődéstörténetéről felelősségéről és feladatairól tartott elmélkedést. A hagyományos kiscsoportos megbeszélések után Dr. Kisgyörgy Lajos a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense a spiritualitásról, és az ehhez kapcsolódó személyes tapasztalatairól beszélt.

Áprilisi Mérnökkör találkozó a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet, Főegyházmegye Szent József Házában

Dr. Füzes Ádám a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatójának köszöntője után Blanckenstein Miklós a keresztény katolikus értelmiség fejlődéstörténetéről, felelősségéről és feladatairól tartott előadást. Munkássága során nyert tapasztalatai szerint nem lehetünk csak keresztények, értelmiséginek is kell lenni, akinek reflektív gondolkodást kell gyakorolni, és ezt mind a hitben, mind pedig a szakmában érvényesíteni kell. E gondolatok mentén vetődött fel a kérdés benne, hogyan lehetne egyes szakterületek értelmiségeit összehozni, együtt gondolkodni. Előadásában többször is hangsúlyozta a 72 Tanítvány Mozgalom hivatásának és céljainak fontosságát.
A kereszténység és az értelmiség történetének eredetét Miklós atya a 2. századra vezeti vissza. Ekkoriban az egyházba egy értelmiségi filozófus-tömeg áramlik be, akik olyan új nyelvet kezdtek el használni, amely az akkori pogány értelmiségi népet is elgondolkodtatta. Ennek hatására gyakran létkérdésekről szóló viták alakultak ki, és már itt megfogalmazódottak a mai keresztényi Európa klasszikus kérdései.
A középkorban meghatározó szerepet töltöttek be a szerzetesrendek, amelyek napi rutinjainak, cselekvéseinek harmóniája egy komplex életlátásban és szemléletben formálódott meg. 19. századot jellemző szekularizáció a keresztény társadalmat is érinti, ugyanakkor a Miklós atya kiemelte a „haladás teremtő értékét” és ennek jelentőségét, amely ezt a kort jellemezte.
A gazdasági korban ez a haladás, mint mohó növekedés, a szolidalitás hiánya, a magántulajdon problémájaként jelenik meg. Számos kérdés merül fel az okos és felelős gazdálkodás és az ezzel kapcsolatos felelősség tekintetében. Mit jelent gazdagodni? Hogyan kell a tulajdonnal bánni? Mihez köthető a keresztény létezés, a papság értelmiségi léte? Tulajdonnal való bánásmód, az építkezésnek, a fejlődésnek, és a világ újrafogalmazásának kérdései. Hogyan gazdálkodunk a javakkal? Hogyan vagyunk gazdái ennek a világnak? Hogyan lehet társadalmat szervezni, mi a mi felelőségünk ebben? Ezek a kérdések a mi személyes tapasztalatainkban, bölcsességünkben és hitünkben tudnak megtestesülni válaszként.
A 20-21. században a globalizáció térnyerése az értelmiségi társadalom tiszta gondolkodását és a dolgok összefüggéseinek felismerését kívánja meg, valamint megfogalmaztatja bennünk a kérdést: Mit jelent nekünk világot teremteni?
Magyarországon a 20. század közepétől a rendszerváltásig a keresztény értelmiségnek számtalan formában és szekcióban volt összefogása, mint pl. Pax Romana, ifjúsági mozgalmak, csoportosulások, klubok. Minden csoportosulási forma és értelmiségi hívő számára a saját hivatásról, családról, kultúráról, közéletről való gondolkodás a mindennapokban jelenlévő szükség.

„A rendje az életnek, hogy az ember a hivatását, szakmáját megtalálja és ezt meg tudja fogalmazni hivő módon is.” Blanckenstein Miklós elmélkedése a keresztény értelmiségről

Záró gondolatként Miklós atya II. János Pál pápa szinódus utáni apostoli buzdítása a világi hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről[1] c. könyvéből idéz 5 pontot, amelyek segítenek reflektálni arra, aki én vagyok és ami bennem történik.

  1. Bármely keresztény hívő hivatásában az elsőség azéletszentségé…” Arra reflektálok, hogy a tetteim, cselekedeteim, amit létrehozok, amit elrontottam az mennyiben visz közelebb, vagy mennyire visz el Istentől. Példának okáért -főleg húsvéti időszakban- szentgyónás elvégeztével fel kell tennünk a kérdést, hogy az Istennel való kapcsolat működésén gondolkozok-e.
  2. Felelősség a katolikus hit megvallásáért…”
  3. Tanúságtétel az erős és mély meggyőződésen alapuló közösségről…” Hova tartozom, kik a társaim? Mik a közös -családi, keresztényi, közösségi, nemzeti- ünnepek, és mi ezeknek a kultúrája?
  4. Azonosulás az Egyház apostoli célkitűzésével és részvétel az apostoli munkában…” Kikkel dolgozom együtt? Mit jelent ott igazi életet teremteni, és hordozni? Hogy vagyok a munkatársaimmal, tudok-e jó világot teremteni? Karrierrel való visszaélés kérdése.
  5. Elkötelezett jelenlét az emberitársadalomban…”  Ezt szakmánként kell megfogalmazni, és a lehetséges utakat egyénileg kell bejárni. Elkötelezettségnek tekinthetjük, hogy a közösen megbeszélt feladatokat megfelelően el kell látni, a kitűzött időpontokat be kell tartani. Általánosítva tehát a dolgaink komolyan vétele része a mindennapi életünknek.

Ezeket a pontokkal, kérdésekkel az éltünk bármely pillanatában szembesíthetjük magunkat, és így segíthet az értelmiségi és vallási hivatásunk kiteljesedésében.
Kiscsoportos foglalkozásunk során a fenn említett 5 ponthoz kapcsolódó kérdéseket vitattuk meg. Ezeket újra és újra feltehetjük önmagunknak elmélkedés során:

  1. Keresztény emberként a munkahelyeden, a munkáddal, és a munkatársi viszonyokkal kapcsolatban milyen konkrét erkölcsi problémákkal találkozol?
  2. Hogyan tudod összeegyeztetni a munka mellett a családi életre szánt minőségi időt?
  3. Gyermekeiddel, házastársaddal együtt hogyan ápolod a személyes kapcsolatot?
  4. Munkatársi kapcsolataidra mennyire jellemző az úgynevezett átpolitizáltság? (düh és indulatosság)
  5. Hogyan bánsz az anyagiakkal, tudsz-e tapintatosan segíteni a családon kívül is?
  6. Melyik az a szentírási példabeszéded, amelyre leginkább tudod építeni keresztény hitvalló életedet?

Második előadóként Dr. Kisgyörgy Lajos egyetemi docens tartott elmélkedést a spiritualitásról és az ezzel kapcsolatos személyes tapasztalatairól. Spiritualitásról beszélni élményhez köthetően lehet – valakinél megvan ez az élmény, van, akinél nincs. Ebből adódóan e jelenséget elmagyarázni olyan számára, aki nem élte át, lehetetlen. Kisgyörgy Lajos a szeretetet, mint Isten legfőbb parancsolatát emelte ki elsősorban: „Szeretet az egyetlen olyan dolog a világon, hogy minél többet adunk belőle, annál több van nekünk”. A szeretet megélésével ítélkezés nélkül fogadhatjuk el a jót és a rosszat. Ehhez szorosan kapcsolódik a hála és az Isten felé irányuló köszönet. Hogy itt lehetünk, hogy megélhetjük az életünket.
Hangsúlyozta továbbá a fejlődés fontosságát. Ugyanis ami él az fejlődik. Az életünkben ez a fejlődés abban teljesedik ki, hogy egyre-egyre jobbá válunk. Tegyük fel tehát magunknak a kérdést, hogy mit tanultam ma, miben lettem jobb, és mit tehetek azért, hogy tovább haladjak.
Mindezek mellet maga a spiritualitás az élet minden részében benne van. Az élet bármely pillanatában megválaszthatjuk, hogy boldog vagyok, vagy nem vagyok boldog. Ez a választás rajtunk múlik. Az öröm megtalálása olykor nehéz, sokszor könnyű belemerülni a gondolatainkba, de ki kell tennünk magunkat annak, amit az élet hoz. E gondolatra reflektál az Amerikai szépség c. filmből az idézet: „Éljünk úgy, hogy a mai nap a hátralévő életünk első napja.”

[1] Internetes elérhetőség: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=90