Hála és bizalom a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus gondolatkörében

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megnyitója 2018. június 16-án a Párbeszéd Házában tartott Hála, mint a fenntarthatósági fordulat alapja c. konferencián.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a teremtett világért érzett felelősség gondolata szorosan összefügg egymással. A kultúra kezdeteitől fogva az ember egy bizonyos megilletődöttséggel tekintett körül a világban. Érezte, hogy ott nála nagyobb erők működnek. Próbálta megfigyelni a világ törvényszerűségeit, és érzékelte, hogy nem puszta anyagi működéseknek van kiszolgáltatva, hanem emberként, szellemével, szabadságával, érzelmeivel közvetlen kapcsolatba is léphet az őt körülvevő erőkkel. És ebben a kapcsolatban a kérésnek, a megköszönésnek, az ajándékozásnak, az áldozatnak és a hálaadásnak is megvolt a maga helye.

Magyar Kurír/Merényi Zita

A bibliai kinyilatkoztatás úgy mutatja be a világot, mint Isten alkotását. Az embert pedig mint Isten képmását, aki a Mindenhatóval párbeszédre hivatott. Az ember parancsokat kap és egyben szabadságot is. Ha ezzel rosszul él, büntetésként megromlik a viszony közte és a környezete között. Akkor tövist és bojtorjánt terem a föld, akkor arca verejtékével, kínlódva kell megkeresnie az embernek a megélhetését, akkor fenyegető veszélyt jelenthetnek az állatok, az időjárás és a világ történései.

Ha viszont helyreáll a harmónia az ember és a teremtő Isten között, akkor ez kihat a világhoz fűződő viszonyunkra is. Ezért olvassuk a messiási korról szóló jövendölésekben, hogy „akkor majd nem ártanak senkinek földemen”, hogy „együtt legelészik majd az oroszlán és a bárány, és a kisgyerek is nyugodtan játszhat a mérgeskígyó odújánál” (vö. Iz 11,8-9).

Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájában ökológiai megtérésről beszél (220. pont). Krisztus megváltói műve folytán Isten „kiengesztelte önmagával a világot és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára”. Ezt mondjuk a gyónásban is, amikor a feloldozást adjuk. Krisztus Lelke, a Szentlélek, akiről a Genezis azt mondja, hogy a teremtéskor ott lebegett a vizek felett. Róla olvassuk a Zsoltárban: „Áraszd ki lelkedet és minden életre kel, és megújítod a föld színét” (Zsolt 104,30). Ezek mély értelmű ígéretek. Optimizmust és bizalmat adnak az embernek. Szinte arról nyugtatnak meg, hogy a Teremtő akaratából a teremtett világ csodálatos módon az élet és a működés új meg új szakaszait kezdheti el, új meg új formában áradhat ki a világra Isten kreatív és ajándékozó szeretete. Ez akkor is így van, ha esetleg az ember felelőtlen, ha esetleg önző és rövidlátó magatartással a maga számára lakhatatlanná teszi a világot. Hiszen a Teremtő lehetőségei az általunk ismert világmindenségben és azon túl határtalanok.

De Ő minket szabadsággal ajándékozott meg és arra szólít, hogy együttműködjünk vele. Mintegy nekünk adja, nekünk ajándékozza ezt a világot. Nem azért hogy elpusztítsuk, hanem hogy gondozzuk. Ezért hát a természet kutatása számunkra nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is. Egyre mélyebben meg kell ismernünk annak a működését, amiért felelősek vagyunk. Gyerekkori karácsony estékre emlékszem vissza és arra, hogy nem volt mindegy, elolvassa-e valaki egy játék használati utasítását, vagy rögtön elkezd vele gurigázni, elkezdi strapálni, és mire a szülők az utasítást áttanulmányozták, már tönkre is teszi. Ha hálásak vagyunk Istennek a teremtett világ ajándékáért, akkor a figyelmes, türelmes, érdeklődő megismerés az első feladatunk.

Az Isten iránti hála pedig céljainkat is megmutatja. Neki akarunk válaszolni, az ő szándékát keressük, szeretettel az emberek iránt.

De az Úr Lelke nemcsak a teremtéskor lebegett a vizek felett. Valahányszor a szentmisét bemutatjuk, lehívjuk a Szentlelket az adományokra és kérjük, hogy tegye a kenyeret és a bort Krisztus Testévé és Vérévé. A föld termését és az emberi munka gyümölcsét a Szentlélek alakítja át. Tehát megkapjuk Istentől a teremtett világot, akaratának megfelelően a saját munkánkkal együttműködünk vele, és utána az eredményt a Szentlélek különleges működése emeli az isteni lét szférájába. Ezt az egész folyamatot az azt kísérő imádsággal együtt az Egyház a legősibb időktől fogva hálaadásnak, vagyis eucharisztiának nevezi. Az Oltáriszentség csodája pedig megmutatja számunkra a világban való létezésünk szerkezetét: Istentől kapjuk ajándékba a világot. Nekünk is közre kell működnünk alkotó művében. A végső eredményt viszont az ő minden képzeletet felülmúló áldása határozza meg. A hála alapmagatartása tehát számunkra felhívás a felelős munkára, és a végső bizalom forrása. Adja Isten, hogy korunkban is ráérezzen az emberiség ennek a mindent átfogó hálának a nagyszerűségére.

A konferenciáról bővebben itt olvashat

Ajánljuk

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom vezetőségi ülésén vett részt Erdő Péter bíboros atya

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom vezetőségének vendége volt Erdő Péter bíboros prímás esztergom-budapesti érsek december 10-én. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.