„Illés”-ek lelkigyakorlata

Idén október közepén, szombat-vasárnap került sor a T72 Mozgalom évi lelkigyakorlatára Esztergomban, a Szent Adalbert Képzési Központban. Lelki vezetőnk Gájer László atya volt, aki Illés prófétát hívta meg, hogy legyen kísérőnk ebben a két napban.

Miért pont Illést? Illés Acháb király idején élt a Kr.e. 9. században. Ahogy olvastuk a Királyok könyvét, egyre inkább tudatosult bennünk, hogy korunk sok hasonlóságot mutat Illés korával. A kiválasztott nép elhagyta az egy Isten hitet, idegen istenek imádatába merült, életvitelében a földi élvezetek játszották a fő szerepet. A király felesége, Izebel különösen támogatta Baal papjait, akiknek nagy befolyásuk volt a királyi udvarra és a népre.

Illés, hogy az Úr jelével jó útra térítse a királyt és a népet, nagy szárazságot keltett Izrael földjén. Isten, hogy kimentse ellenségei keze közül, elküldte a Jordántól keletre, a Kerit-patahoz, ahol gondoskodott róla. A patak vizét itta és hollók táplálták. Amikor a patak is kiszáradt, az Úr egy özvegyasszonyhoz vezette Careftába, aki kérésére utolsó lisztjéből és olajából kenyeret sütött neki és akinek szakajtója ezután már nem ürült ki, korsója nem apadt ki többé. Az asszony fia megbetegedett és meghalt. Illés kezében felvitte a ház felső szobájába, ahol lakott, ráborult és kérte Istent, adja vissza lelkét. És a fiú új életre kelt.

Illés idejében alig volt ember Izraelben, aki hitt az Úrban. Baal volt az uralkodó isten a nép között, mondhatjuk azt is, az volt abban a korban a „trendi”. Amit Illés képviselt, az volt az extra, a megmosolyogtató, a régimódi, az elavult hit. Nemde ez van ma is? Hány igaz ember van a mai társadalomban, aki követi az Úr Jézus tanítását?

Ki volt ez az Illés? Nincs nyoma születésének. „Csak” lett a társadalomban, próféta támadt Izraelben. Egyszer csak elkezdődött prófétasága. Az Úr kiválasztotta és megszólította. Illés szimbolikus alakká vált így számunkra már a lelkigyakorlat kezdetén. Ő megőrizte az igaz hitet, ahogy szándékaink szerint mi is őrizzük a mai szekularizált társadalomban keresztény mivoltunkat, katolikus hitünket. Illés idejében a nép vezetői már nem védték meg az igaz hitet. Ezért jöttek létre a prófétai kisközösségek az igaz hit védelmében. Azt mi is érzékeljük, hogy senki sem ért meg minket. Ezért Isten sugallatára visszavonulunk a pusztába, erőt gyűjtünk, Ő pedig gondoskodik rólunk, táplál minket. A liszt és az olaj előremutat, az Eucharisztia irányába. Jézus teste és vére sem fogy el, mindig táplál minket. Ha mi is, mint Illés, ebben az ellenséges, közömbös közegben megvalljuk hitünket, Jézus munkáját folytatjuk a mai viszonyok között. Megéljük néha csüggesztően, hogy aki ma szembe megy a korszellemmel, azt minimum bolondnak, ha nem inkább ellenségnek tartják, mint Illést. Tegyük fel magunknak ezért az alapvető kérdést: elfogadom Jézus Krisztust, tanítását, a hitet? Ha igen, akkor ez a felismerés végzetes számunkra, végzetes sorsunkra. A hit feladatot ad, meg kell mutatnunk a Világnak, hogy Jézusban van az üdvösségünk! Hol a Világ? A saját környezetünkben, mindennapjaink helyszínén: családban, munkahelyen, társadalmi kapcsolatainkban. Sokan válaszolják: hiszek a magam módján. Hangosan mondjuk, kiabáljuk, ha kell: NEM, nem ez a helyes hit, Jézust kövessük, hiszen ebben van üdvösségünk! De szépen mondta VI. Pál: Az Egyház egyetlen feladata az evangelizáció! Ez a mi feladatunk is, itt és most!

Illés története azonban folytatódik. Három év elteltével az Úr parancsára megjelent Ácháb előtt. Oda mert állni eléje, noha tudta, hogy halálra keresi. Illés a Kármel hegyére hívta a népet. Két oltárt építettek és két bikát áldoztak Istennek. Egyet Illés, egyet Baal papjai. Fákra helyezték az áldozati állatokat és az égből várták a tűzet, ami meggyújtja azokat. Hisz az egyezség úgy szólt, az az igaz Isten, aki az égből küldi a segítséget híveinek a tűzgyújtáshoz. Baal négyszázötven papja reggeltől estig egyre hangosabban hívta képzeletbeli urukat, de nem történt semmi. Illés ekkor helyreállította az Úr lerombolt oltárát, az áldozatot háromszor bőségesen lelocsolta vízzel és hangos szóval kérte az Isten segítségét, hogy a nép felismerje ki az igaz Isten és megtérjen. Erre olyan tűz hullott az Úrtól, hogy az áldozat, az oltár porig égett és a víz is felszáradt az árkokban. A nép arcra borult Isten nagysága előtt. Illés Baal összes prófétáját megölette, nem gyakorolt kegyelmet felettük. Kis felhőből rövidesen hatalmas eső kerekedett és megszűnt a szárazság Izraelben.

Illés hitt Istenben, hitt Isten erejében és ezért merte vállalni a megmérettetést Baal papjaival szemben. Mekkora a mi hitünk? Merjük vállalni mi is a megmérettetést? Egyáltalán hogyan lettünk keresztények? Mikor vált ez személyessé számunkra? Gondolkozzunk el azon, hogyan lett Illés prófétává. Megszólította az Isten és küldetést adott neki. Ő vállalta ezt. Elszántsága isteni eredetű volt. Minket is Isten szólított meg. Mindig ő a kezdeményező. Mi csak válaszolunk. “A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” Illés hite sem volt földi eredetű. A mienk sem. Illés a saját területére hívta ki Baal papjait, a Karmel-hegyére. Nekünk is ezt kell tennünk. Keressük saját missziós területünket és ott térítsünk. Szent Ágoston arra hívta fel figyelmünket, hogy hinni csak szabad akaratból lehet. Szent Pál mondja: Állj elő, helyzet van! „Akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással!” Szavunk legyen ugyanakkor korszerű, a mához szóló! XVI. Benedek pápa mutatott rá, hogy a kereszténység mindig integrálta a korabeli vallásokat. Nekünk is képesnek kell lennünk, hogy merítsünk a mai eszmerendszerek hittel nem ellenkező gondolataiból és beépítsük hitünkbe, érvrendszerünkbe. Vegyük figyelembe, hogy a kereszténység egy történeti hit. Isten megszólította az embert, aki minden időben hallgat rá és válaszol neki. A történeti hit az alap. A filozófiai hit minden korban más. De ez mindig integratív volt és az is marad.

Illést Izebel, Ácháb felesége megfenyegette, hogy bosszúja utoléri és ugyanarra a sorsra jut, mint amire a királynő kedvenc prófétái, Baal papjai jutottak. Illés megrettent és újra a pusztába menekült. Isten itt is gondoskodott róla, sült cipóval és friss vízzel táplálta. Negyven napig vándorolt ennek az ételnek az erejéből Isten szent hegyéig, a Hórebig. Elbújt egy barlangban haragosai elöl, de Isten maga elé hívta a Hóreb hegyén. Nem a szélvészben, nem a földrengésben, nem a tűzvészben, hanem enyhe szellő formájában jelent meg neki. És Isten újabb feladatot adott neki. Visszaküldte Damaszkusz felé, kenje fel Arám és Izrael királyát, valamint Elizeust, utódját. Ők elpusztítják majd a hitetleneket, de meghagyja életét 7000 igaznak, akik nem hódoltak be Baalnak.

Illés életében először torpant meg és menekülésre fogta, hiszen üldözte a királynő. Ez velünk is megtörténhet. Ilyenkor tegyük azt, amit Jézus mondott: vizsgáljuk meg hitünket. Ebből merítsünk erőt! Figyeljünk Istenre. nem a nagy kataklizmák jelzik jelenlétét, hanem vegyük észre az enyhe szellőt. Isten ebben van jelen. A hit hasonlít az óceánhoz. Minél mélyebbre megyünk a víz alá, annál jobban elmerülünk a hitben. A felszínen zajló viharok, hullámverések nem jutnak a mélybe, nem befolyásolják hitünket. Nekünk is mélyebbre kell elmerülni a hitben és nem szabad a felszínen ragadni. Isteni ajándék a hit, a remény és a szeretet. Isten szól Ábrahámnak, Illésnek és nagyon sok embernek szólt az idők folyamán. Így szól most nekünk is. Illés olyan irányba indult el, amiről nem volt bizonyossága. Péter apostol kilépett a csónakból és elindult a vízen járva, Jézus szavára Jézus felé. Tudott járni a vízen, de amikor levette tekintetét Jézusról, süllyedni kezdett. A csónak Péter komfortzónája, amit Jézus hívására elhagy. Ki tudunk mi is lépni a saját komfortzónánkból, ha Jézus hív minket? Isten olyan egyszerű, mi tesszük bonyolulttá. Közel van hozzánk, csak mi gondoljuk távolinak. Ő a reális dolgokban, az eseményekben van, mi pedig az álmok, a lehetetlen utópiák között keressük.

Ismerjük fel Istent az enyhe szellőben, ami megjelenik életünkben és kövessük szavát, útmutatását!

Ez legyen a mi feladatunk!

 

Esztergom, 2017. október 14-25.

Lejegyezte: dr. Jávor András, T72 Mozgalom, Egészségügyi Munkacsoport

Ajánljuk

Részigazság Klub decemberben is

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.