A Bálna gyomrában

…aki éltét hazugságba veszti,
a boldogságtól magát elrekeszti.

/Babits: Jónás könyve/

 

Négyszáz ember gyűlt össze szeptember 30-án a dunaparti Bálna gyomrában, hogy Babits Mihály szavai szerint szembe nézzen önmagával és őszintén beszéljen a Világról, a Teremtésről, annak jegyében, ahogy a költő szavaival az Úr mondja: „Te szánod a tököt, és én ne szánjam Ninivét?” Lám, Jónás a hal gyomrában megérti, hogy őmiatta volt a vihar. Ideje nekünk is szembenéznünk ebben a viharos világban a magunk felelősségével.

A szervezők, a HÁLÓ Egyesület és a 72 Tanítvány Mozgalom azt a célt tűzték maguk elé, hogy Ferenc pápa Ladato si’ enciklikája nyomán és szem előtt tartva az ENSZ Fenntartható Fejlesztési Céljait, számba veszik a közeljövő egyházi és világi feladatait. A szervezésben társuk volt a Naphimnusz Egyesület, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, a KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban), az Ökogyülekezeti Mozgalom és az Ararát Természetvédelmi Munkacsoport. Az egész napos konferencia fővédnökségét dr. Erdő Péter bíboros, prímás és Tarlós István, Budapest főpolgármestere vállalta. A rendezvény címe a Ladato si’ enciklikát idézve: „Nem valami szabadon választható feladat!”

Hosszú lenne az előadókat és hozzászólókat felsorolni, csak példaként mégis említsük a legismertebbeket! Erdő Péter főelőadásához kapcsolódva meghallgathattuk Baritz Laura nővért, aki a közelmúltban vette át a XVI. Benedek Vatikáni Alapítvány Tágabb értelem című pályázatának egyik első díját. (Az alapítvány által meghirdetett pályázatra 376 pályamű érkezett – az ő dolgozata a Tanítás kategóriában kapott elismerést.) Utána Náray-Szabó Gábor akadémikus, majd a Máltai Szeretetszolgálat részéről Vecsei Miklós előadása következett. De feszült figyelmet keltett az oktatásról szólva Victor András is, vagy Dávid Beáta, aki a családok helyzetéről beszélt. S mielőtt Dabóczi Kálmán lelkiismeretünkhöz szólóan összefoglalta volna a nap gazdag tanulságait, Navratil Andrea a még este is népes hallgatóságnak szinte hátborzongatóan szép csángó énekekben imádkozott: a Kyrie eleison és a Miatyánk zengése töltötte meg a Bálna nagytermét.

Ennyi lehetne a konferenciáról szóló sajtó-tudósítás. De mi az a többlet, amit a résztvevők magukkal vihettek, s ami még napokig a lelkükben zúgott? (S amit a magyar sajtó mégsem méltatott figyelemre! Sőt hangulatkeltésre próbált felhasználni.) Egyáltalán, mi az, ami nem szabadon választható, hanem – mint Márfi Gyula veszprémi érsek levelében hangsúlyozta, kötelező feladat? Ez a „teremtésvédelem”.

8 éve már, hogy szeptember-október határán megüljük a Teremtés Hetét. Annyi mindennek van már világnapja, ünnepe, de vajon milyen gyakran gondolunk rá, hogy hajdan, az Idők kezdetén, az Úr megteremtette ezt a csodálatra méltó világot.

Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem nevednek szerezz dicsőséget! […] Az ég az Úr ege, a földet az emberek fiainak adta. (Zsolt 115)

Hogy úgy történt-e, amint az írva vagyon, senki sem tudja. De hogy kicsiben és nagyban, a muslicáktól a fekete lyukakig minden hihetetlenül bonyolult benne, és mégis tökéletesen stimmel, ezt nem lehet vitatni. A teremtés a Teremtőt utánozza, és túlszárnyalja az anyagot. Csak egyetlen példa: az ember minden sejtjének 50.000 kapcsolata van! A teremtett világ tehát az Isten képmása, aminek védelme szent kötelességünk.

A teremtésvédelem, mint kifejezés és mint fogalom, nagyon hasonlít a környezetvédelemhez. De több annál! S ezzel a többlettel minőségileg más is. Hiszen most már nem a magunk hangyányi létéről, hanem Isten alkotásáról van szó.

Miért kell hát a teremtést védeni?

János evangéliumában olvassuk: Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta (Jn3.16). Az Isten az ember révén az egész világot szerette! – hívta fel a figyelmet Erdő Péter. – Az embert a maga képmására teremtette, és rábízta a Földet. Ezzel a megbízással és felhatalmazással életbe léptette az erkölcsi rend egészét is. Ám az ember bűnbeesése ugyanakkor rávilágít az ember és természet közötti feszültségre is. A világért viselt felelősségünknek, így a környezetvédelemnek is tehát a hit a legfőbb motivációja.

Laura nővér egy szemléletes torta-hasonlattal élt. Elanyagiasodott gondolkodásunk úgy szemléli a világot, hogy a torta tésztája az anyagi világ. Erre kerül krémként a környezet, s legfelül a hab – ez az erkölcsi, etikai díszítés. Az őt követő előadók aztán nem győzték sorolni azokat a beteges tüneteket, amik életünk minden területén éppen ebből a szemléletből, életmódból sarjadzanak. De fordítsuk meg ezt a tortát! – mondja Laura nővér. – Hiszen az ügyes cukrász a habból is tud torta-alapot készíteni. Legyen életünk alapja az etika, ami evilág feletti téglákból épül fel, erre építsük a környezettel való kapcsolatunkat is, és ha csak mindezek után soroljuk anyagi igényeinket, akkor lesz a mi létünk és unokáinké is fenntartható. Hiszen a javakat már az ókori filozófusok is úgy osztályozták és minősítették, hogy a hasznos jók és az anyagi jók csak eszközök a cél, az erkölcsi jó eléréséhez. Mit tanítanak erről a vallások? A Bibliából is ismerjük a választ: az ember feladata őrizni és művelni a Földet. Ma már közgazdasági és szociolológiai felmérések igazolják, hogy emberi céljaink és boldogságunk forrása nem a mágikus GDP, hanem emberi kapcsolataink minősége. A gazdaságban is a hitből fakadó helyi megoldásoké a jövő.

De ugyanez érvényes a műszaki eljárásokra, a technika és tudomány minden területére. Jobban ki kell emelni a gazdaság lelki tényezőit, és mindig mindenben Istennel együtt, vagy legalábbis az Ő akaratával összehangoltan kell cselekednünk.

Őrizni és művelni a Földet. Hiszen ha úgy szerette Isten a Világot, hogy egyszülött fiát adta érte, akkor miként lehetne bármi okunk azt tönkretenni? Az őrzés és művelés mércéjéül dolgozták ki az ökológiai lábnyom módszerét. Riasztó adat, hogy ma a fejlett országok lábnyoma három-ötszöröse annak, amit a Föld népessége alapján megengedhetnének maguknak, s csak a legszegényebb afrikai és délamerikai országoké marad ez alatt az érték alatt. Pedig azt is kimutatták már, hogy a legboldogabb országok éppen Dél-Amerikában sorakoznak!

És azt is mondja az Úr: Ne csinálj hamis isteneket!

Ám nézz körül a mai világban! Még az isten háta mögötti kisvárosokban is a főtéren, az elnéptelenedett templom körül ott csillog-villog három-négy bankfiók. Pedig micsoda örök és kamatmentes erőforrás a templomban mindig jelenlévő Szentség!

Sok előadás sürgette a paradigma-váltást. Persze mindegyik a maga szakterülete szerint, vagyis nyilvánvaló, hogy a sok-sok szál mindegyikén mélyreható változásokra van szükség. Így visszagondolva nem is tudható, hol és mivel kellene kezdeni. De hát minden hosszú út egy kis lépéssel kezdődik.

Így van ez az egészségünkkel és egyészség-ügyünkkel is. A jelenlegi kép igencsak elszomorító. De a teremtés Isten ajándéka – emelte ki Jávor András államtitkár – és mi részei vagyunk a teremtett Világnak. Minden ember Isten ajándéka, önmagáért és örök életre. Szerinte nem a túlnépesedés a gond, hanem a pazarlás! És azt is hangsúlyozta, hogy a mai generációt nem nevelték felelősségre, sőt technokrata szemléletünk szerint ma már bármit megtehetünk. Torz szemléletünkre megdöbbentő példát is hozott. Egy tanácskozáson mondta el egy katolikus pap, hogy a szentgyónásban a hálapénzről (évi 76 milliárd!) alig esik szó, pedig az is korrupció.

A váltáshoz, megtéréshez életmódváltásra van szükség. Ennek egyik fontos eszköze a nevelés, bele értve az önnevelést, ami élethosszig tart. Mert sajnos a modern embert nem nevelték felelősségre. De Isten a Kozmoszt jónak teremtette, ezt őrizni magától értetődő feladat. És mindennap adjunk hálát a Világért, az élőlények közösségéért! Amint Szt. Ágoston, Szt. Ferenc és Kálvin egybehangzóan mondja: Ne restelkedjünk gyönyörködni ebben a Világban! Legyünk mértéktartók és egyszerűek! A lemondás ajándékozás, az ajándékozás tettre váltott szeretet! Mai gondjainkért így igen nagy a modern ember, a fogyasztók felelőssége.

Vecsei Miklós megdöbbentő példákkal és képekkel illusztrálta a szegénység kiterjedését és mélységeit. A hajléktalan Jézus szobrával kezdte. A bronzot az utca népe fényesre simogatta. Aki szeret, s akit szeretnek, nem lesz hajléktalan. Ha tehát hajléktalannal találkozol, kérdezd meg a nevét, hiszen nagy titok az ember, s legközelebb már nevén szólítsd! Majd bepillanthattunk a szegénység legsötétebb otthonaiba is, és láthattunk gyermekarcokat. Magyarország 300 legszegényebb falujában ugyanis több gyerek él, mint a négy nagyvárosban összesen! De lehet-e olyan otthonból felemelkedésnek indulni, ahol a csecsemő, padló híján, még mászni sem tud?

Ő magyarázta meg a szükség fogalmát is., utalva Czuczor-Fagarasi szóelemzéseire. A szükség szó gyöke a szűk, és úgy-e a Szentírás is azt tanácsolja, hogy válasszuk a szűk kaput, az vezet Isten országába. Végül Vecsei sok-sok filmkockát lepörgetve feltette a kérdést: Akarjuk-e felismerni Jézust a szegényben?

Szembesültek a hallgatók a családok krízisével is. Dávid Beáta hangsúlyozta, hogy a társadalmi közeg mindenkire hat, ha észrevétlenül is, és az erózió a vallásgyakorlók között is megdöbbentő. Fontos igazság, hogy a családi élet a családban tanulható meg leginkább. De ha az iskolában mindenütt lenne családóra, az ott tanultak éles helyzetekben később is „bevillannának”.

Victor András azt emelte ki, hogy a szükséges ismeretek és a működő képességek, készségek csak akkor hasznosulnak, ha pozitív attitűd vezérli őket. A Szentírás elolvasása például még nem tesz hívővé. Másrészt gondolkodásunk nagyon sarkított, pedig az ellentéteknél fontosabbak a párhuzamosságok, kiegészítések és árnyalatok. Legyőzni a másikat, vagy együttműködni? Mit tanít a Kolping iskola? Légy kiváló szakember! Légy jó családtag! Légy jó keresztény! Légy a társadalom építője! Felelősség és szolidaritás! Döntéseidben szabad vagy, de tiéd annak minden felelőssége is!

A konferencia legtöbbször említett szava talán az ökológiai megtérés volt. Ennek definícióját végül Navratil Andrea, az énekes adta meg, amikor azt mondta, hogy ő, noha végzett biológus és ökológus, ezt népdalgyűjtő útjain Moldvában tanulta meg. A százéves pruszlikot, amit a színpadon is viselt, onnan hozta. Az ottaniak ma is úgy élnek, hogy a természettől csak annyit vesznek, fogadnak el, amire szükségük van, s ők ezzel boldogok.

A mai civilizáció, a ma embere kirabolja a Föld erőforrásait, pusztítja a természetet. Felelősséget és szolidaritást nem vállalva csak önmagára gondol, s nem törődik felebarátaival. Elhiszi, hogy bármit megtehet. Ennek következménye az elmagányosodás, a mindent elöntő szemét, a járművek napról napra növekvő áradata. Mindez pedig már a Föld életének, működésének alapvető rendjét, létformáit veszélyezteti, amit a klímaváltozás jelensége foglal össze. Íme a teremtett Világ és az emberiség felgyorsult eróziója.

Mit tehetünk, mit kell tennünk, hogy elkerüljük ezt a sötét jövőt? De inkább így tegyük fel magunknak a kérdést: Én mit teszek, te mit teszel, hogyan változtatok, változtatsz az életeden?

A konferenciát záró kerekasztal vendégei, Beer Miklós, Gáncs Péter kissé meglepetve válaszoltak: csapvizet iszom, gyalog járok. De fogyasztói világunk oly sok csábítással vesz körül bennünket, hogy folyamatosan mondhatjuk újra meg újra az imát: Ne vigy minket kísértésbe!

Alázat, szeretet, mértéktartás és megelégedettség! Kérjük Istent, hogy erre tanítson meg minket és korunk emberét.

Molnár László Aurél

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.